Nagy csata a kis Lokival

Mátészalka – A nagyra nőtt Kiss Évával a kapuban érkezik a DVSC II. a Mátészalkai MTK-Carmo Suzuki NB I B-s női kézilabdacsapat otthonába. A hajdúsági üdvöske már az élvonalban is bemutatkozott.

A szombaton esedékes (17 óra) aktuális bajnok fellépés a majd’ kétméter magas, korosztályos válogatott cerberus próbál kibabrálni a hazai közegben természetesen győzelmre hajtó szatmáriakkal. Bár az MMTK-t előrébb jegyzik a tabellán (5. hely), a Debrecen élvonalbeli gárdájának közvetlen utánpótlását jelentő „kis Loki” mindig, mindenhol veszélyes ellenfél.

Rosszul megy a sora a FehérgyarmatiVSEFevill férfi különítményének – a filléres gondok következményeként a héten Varga Zsoltkapus leadta szerelését. Korábban mások is ezt tették, ráadásul Ballaeltiltását tölti, Szabó Péter és Koncz Lászlósérült, vagyis szombaton (18 óra) vékony létszámban fogadják az élcsoporthoz tartozó Orosházát. Kirvai visszatérése némileg csökkenti Falcsik Miklósedző gondjait, noha így sem a házigazda a favorit.

Biztonságos távolságra kerülhet a kiesőzónától az ugyancsak saját katlanjában fellépő (szombat: 17 óra) Tiszavasvári – ehhez le kell gyűrni az egyre reménytelenebb helyzetbe sodródó Salgótarjánt. A gyengén muzsikáló vendégek eddig mindössze négy pontot kasszíroztak, igaz, egyik sikerüket éppen a Bartha-legénységgel szemben jegyzik.

– Koncz Tibor –








hirdet�s