Nagy az érdeklődés az energiatakarékossági program iránt

Már több tízezren töltötték le április eleje óta az energiatakarékossági pályázathoz szükséges nyomtatványokat. Fontos tudnivaló, hogy legkorábban április 10-én lehet elküldeni a szükséges dokumentumokat az Energia Központ Kht.-nak. Azok pályázatát elutasítják, akik ennél az időpontnál előbb adják be.

A vissza nem térintendő támogatást kétféle beruházásra lehet igényelni. Egyrészt energiatakarossági célokra, mint ajtók, ablakok cseréjére, külső hőszigetelésre, illetve energetikai berendezésre, például kazánra. A másik kiíráson a lakossági megújuló energia fejlesztésére, napkollektor, napelem vagy hőszivattyú beszerzésére lehet pályázni – mondta el a Független Hírügynökségnek Szerdahelyi György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakmai tanácsadója.

A szakértő kiemelte: az energiatakarékossági részre kizárólag hagyományos építésű, tehát nem panel építésű lakóépületekkel lehet pályázni. A megújuló energia-programnál ilyen kikötés nincs, panelházak lakói is jelentkezhetnek, de csak lakóépületekről lehet szó, nyaralók napkollektorral való felszerelésére nem lehet támogatást kérni.

A pályázó költségeinek maximum 15 százalékát kaphatja meg vissza nem térintendő támogatásként. Ez azonban legfeljebb 265 ezer forint lehet – mondta Szerdahelyi György. Hozzátette: ha valaki többféle energiatakarékossági korszerűsítést akar elvégeztetni, akkor is csak egyszeres támogatás jár, nem lehet külön ablakcserére, kazáncserére és hőszigetelésre is pénzt igényelni. Ha azonban mindkét típusú pályázatra jelentkezik valaki – az energiatakarékosságira és a megújuló energiaforrásra is – akkor a támogatás így megduplázódik.

A szakmai tanácsadó felhívta a figyelmet a támogatáson felül igényelhető kedvezményes hitelre is, melynek teljes hiteldíjmutatója 6,4 – 6,5 százalék körüli.

Ha kifogy az állami támogatási keret, akkor sem állítják le a programot. Ebben az esetben az állami támogatást további kedvezményes hitellel lehet kiváltalni, és csak hitelre lehet pályázni – mondta Szerdahelyi György.