Nagy Anikó: a kormányzat célja az egészségben eltöltött évek számának növelése

Budapest – Az egészségügyi államtitkárság fő stratégiája az, hogy növekedjen a lakosság egészségben eltöltött éveinek száma, ezt szolgálja a közelmúltban kialakított egészségügyi stratégia és a különböző szakmai programok – mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy csütörtök szakmai konferencián, Budapesten.

Nagy Anikó kifejtette: a magyar emberek olyan betegségekben halnak meg idő előtt, amelyek kialakulása megfelelő prevencióval elkerülhető lenne, a korán diagnosztizált betegségeket pedig eredményesebben lehetne gyógyítani.

Az Egészségügy 5 dimenzióban című konferencián az államtitkár megemlítette, hogy a szakmai munka elindult, cselekvési és akciótervek készülnek a nemrég megalkotott öt – a keringési, a daganatos, a mozgásszervi, a gyermekkori betegségek, valamint a mentális zavarok megelőzését és kezelését szolgáló – egészségprogrammal kapcsolatban.

Rendkívüli feladatként említette a kórházi adósságok, az intézményi gazdálkodás kérdését, mert – mondta – ezen a területek mélyreható vizsgálatok kellenek. Ennek érdekében még az idén minden kórházban elkezdődik a felmérés a szabályosság, a szabályozottság kérdésében. A vizsgálódás kitér majd a gazdálkodásra, a pénzügyi folyamatokra, és nemcsak az adott kórház gazdálkodási hatékonyságát nézik, hanem vizsgálni fogják az intézmény térségi szerepét, kapcsolatrendszerét a többi kórházzal – részletezte. Másfél-két év kell ahhoz, hogy rendszerszintű eredményeket érjenek el – tette hozzá.

A humánerőforrás-helyzetet említve az államtitkár azt mondta, el akarják érni, hogy a szakdolgozók társadalmi megbecsültsége emelkedjen, de ehhez nemcsak a bérezést, hanem minden mást, a motiváltságot, a szakképzési lehetőségeket vagy a lakhatási körülményeket is vizsgálni kell.

A kórházi fertőzések adatainak nyilvánosságra hozásával kapcsolatban Nagy Anikó megerősítette azt a korábbi Emmi-véleményt, hogy ezeket az adatokat jelenlegi formájukban nem lehet nyilvánosságra hozni, ezért megvárják a Kúria döntését ebben a kérdésben. Megjegyezte, a kórházi fertőzések ügyében nemzetközi viszonylatban nem állunk olyan rosszul, de az államtitkárság célja, hogy csökkenjen a számuk, ezért is készült el az erről szóló rendelettervezet. Ebben utasítások és módszertanok vannak, például arról, hogy a kórházba érkező betegeknél kockázatelemzést kell végezni, de kitér a dokumentum a fertőtlenítő szerek mennyiségére, a beszerzésükre fordítható forrásokra is.

A sürgősségi ellátásról szólva az államtitkár azt mondta, sikerült olyan munkaszervezési programot alkotni, amely segíti a sürgősségi betegellátó osztályok tevékenységét; erről ősszel fognak részletekkel szolgálni.

A konferencián számos előadás szólt az egészségügy alulfinanszírozottságáról, az ágazatot gúzsba kötő közbeszerzési eljárásokról, valamint az állami és a magánegészségügy kapcsolatáról.

– MTI –