Nádudvar: zenekari tábor

By Marján László
A városi fürdőben adott térzenét a fúvós együttes
A városi fürdőben adott térzenét a fúvós együttes - © Fotó: Marján László
Nádudvar – Visszatértek a kezdetekhez: délelőtt próba, délben a gyerekek hazamennek ebédelni, majd délután ismét közös foglalkozás – pénz híján –, így zajlott idén is a tizenéves múltra visszatekintő zenekari tábor a városi Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében.

A június 20-ától zajló egyhetes gyakorlás igen produktívan telt, hiszen a nádudvari mazsorettesek felkérésére egy tíz számból álló lemezt vettek fel, hogy az ezen hallható zenei alapokra tudjanak gyakorolni, fellépni a táncosok. A 24 fős fúvós együttes az idei tanév végére sokat fejlődött – értékeltek a zenekarvezető-tanárok Dorcsin Attila és Kőmíves Miklós. A közelmúltban, Püspökladányban voltak egy találkozón, ahol szintén elismerő szavakat kaptak a szakma részéről. A városi rendezvényeken is örömmel vesznek részt, mivel így megismerik őket, s fejlődésüket is nyomon követhetik a helyiek, ami fontos, hiszen a kis muzsikusok mindegyike nádudvari.

-ML-








hirdet�s