BOON Sziréna

2010.03.19. 15:39

Észak-keletről indultak a csalók

<p>Budapest - A Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be: vádemelési javaslattal átadta a „takarékszövetkezeti csalás” felgöngyölítése során keletkezett iratokat az ügyészségnek.</p>

Az eredetileg 14 milliárd forintos elkövetői értékkel indított eljárás során megállapították: 10 milliárd forintot vettek fel a csalók 51 különböző takarékszövetkezettől, amiből durván 3 milliárdot fizettek vissza, hogy a további ügyleteknek ne legyen akadálya. Egy takarékszövetkezet, a domoszlói csődbe is ment az ügyletek miatt. Az ügynek 75 gyanúsítottja van, tizenhatan voltak hosszabb-rövidebb ideig előzetesben, ketten 5 illetve 8 millió forintos óvadék ellenében kerületek házi őrizetbe.

A bérbeadó cégek vezetői közül négyet a múlt héten fogtak el, azóta már mindannyian előzetes letartóztatásban vannak, négy embert pedig még köröznek. A gyanúsítottakat bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett csalással, magán- illetve közokirat-hamisítással, sikkasztással, adócsalással és vesztegetéssel gyanúsítják, de olyan is akadt, akinek lőfegyverrel vagy lőszerrel és robbanószerrel visszaélés miatt is felelnie kell, miután fegyverek és egy kézigránát került elő a lakásából. A csalók összesen 1450 bérleti szerződést kötöttek hat bérbeadó cégükön keresztül 315 céggel, a nyomozók 637 bankszámla több éves forgalmát elemezték, összesen 240 ezer oldalnyi nyomozati anyag gyűlt össze. A rendőrök 18500 órát foglalkoztak az üggyel, melynek bűnügyi költsége meghaladta az 5 millió forintot.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!