MVSC: Vérmes remények nélkül vendégeskednek

MVSC: Vérmes remények nélkül vendégeskednek
Vasárnap nem munkanap, így két játékossal bővül az MVSC kerete a kupameccshez képest.

A női röplabda 15. fordulójában vasárnap 18.00-tól a Fatum-Nyírsuli vendége lesz az Albrecht-Miskolci VSC-MVSI csapata. A két együttes közül a szabolcsiak állnak jobban a tabellán, és mivel fordított párosításban, Miskolcon is begyűjtötték a győzelemért járó három pontot két hónapja, és azóta nagy változáson egyik csapat sem ment keresztül, így vérmes reményeik aligha lehetnek.

Jó mérkőzést

– Egy célunk lehet, az, hogy egy jó mérkőzést játsszunk – jelentette ki Toma Sándor, az Albrecht-Miskolci VSC-MVSI edzője. – Hét közben, a Vasas elleni idegenbeli kupameccsen viszonylag simán kikaptunk, a nagy teremben nagyon megnyitottak minket. Nem mentségként mondom, hogy Szajkó és Nagy Zs. sem volt velünk, munkahelyi elfoglaltságuk miatt nem tudtak eljönni. Hasonló eset nagyon régen fordult elő, és remélem, még egy jó darabig nem is fog, függetlenül attól, hogy tisztában vagyok azzal, hogy nem profi sportolókról beszélünk, akiknek a jövedelemszerző helyükön is teljesíteniük kell, de eddig meg tudták oldani, hogy a meccseken ott legyenek.

Toma Sándortól megtudtuk, hogy az említett két játékos vasárnapi bajnoki szerepeltetésének nincs akadálya.

– Ha az Újpest ellenihez hasonló játékra lennénk képesek a Nyíregyháza ellen, akkor elégedett lennék – jegyezte meg a szakvezető. – Kovács Edina ismét szélső ütő poszton játszik majd, és ezzel egyidejűleg fiatal centerjátékosok kerülhetnek előtérbe Kiss E. és Bertók személyében, akiknek bár vannak szép megoldásaik, de rutintalanságuk miatt még bele kell érniük ebbe a posztba.

ÉM-BCS








hirdet�s