MVSC: Vasas-veréssel búcsúztak

Akt.:
MVSC
MVSC - © Illusztráció: ÉM
Miskolc – A női röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóját vívta szerdán hazai pályán az Albrecht-MVSC-MVSI.

Miklai nagyon örülhetett egy szervája során, mert a háló is vele volt (2–4), Szabó B.-nek viszont nem volt ilyen szerencséje, mert elakadt benne a játékszer. 6–5-nél tapsot kaptak a miskolciak, majd egy vonal mögül érkező ütést blokkoltak remekül (8–6). Ezután folyamatosan feljavult a Vasas mezőnymunkája, támadásai is hatékonyabbak lettek. Kundák, valamint Bertók váltotta Kocsist és Kiss E.-t, de gyökeres változást ez sem hozott, igaz, azért az MVSC is csipegetett pontokat (11–18). Kovács E. bombája és Szabó B. egyik nyitása mindettől függetlenül szép volt, így teljesen nem „lazulhattak” az angyalföldiek. De ami késett nem múlt, ugyanis pillanatokkal ezt követően Kundrák out-ot ütött, így matematikailag is eldőlt, hogy a Vasas Óbuda bekerült a négy közé a kupában.

Megmaradt a kedv

Ezen ponttól már „csak” a játék volt a lényeg, és az Albrecht-lányok minden egyes jó poénnak tudtak örülni (5–3) a második játszma elején.

Sitkeyék (aki ügyesen találta meg a rést a lyukas Vasas-sáncon) akarását díjazta a közönség, amibe vegyült néhány rontás is (6–8). Miként a budapestieknél is, akik sorra ütötték a széleseket. Az MVSC vezetett 14–11-re, nem lehetett panasz ekkor sem a szervákra, sem az egyéb munkára a hazaiaknál, Szajkó centerpontja pedig 16–12-t ért. Nagyon akarta a szettet az Albrecht, viszont 22–21-hez érve a miskolci szakvezető újra úgy látta jónak, ha mond pár biztató szót. Bodovicsék azonban keményen odatették magukat, és fordítottak.

A harmadik menetre négy új, addig a sarokban toporgó emberrel vonult fel a Vasas, ezen lépést nyugodtan megtehette. A házigazdákban megmaradt a kedv, a lányok buzdították egymást, nem arra „mentek”, hogy minél hamarabb lezáruljon ez a mérkőzés (13–8, 16–8). Ez a szimpatikus hozzáállás tetszett a publikumnak, minden labda oda ment, ahová kellett, így a Vasút szépített. A negyedik szettben is az MVSC indult jobban (5–2), aztán kevéssel később Kundrák, majd Sitkey fogadhatta a gratulációkat a többiektől, mert „pontos” volt a megmozdulásuk (8–6). A Vasas számára már semmilyen téttel nem bírt a találkozó, maximum a presztízs, valamint a gyakorlás szempontjából lehetett érdekes.

A játszma 17–17 után kezdett igazán érdekes lenni, és a zöld-fehéreknek a hajrában sikerült is kikényszeríteniük az ötödik felvonást. A befejező játékra kissé összeszedte magát a vendéggárda (5–9), de 13–13-nál még minden nyílt volt, a végén pedig a nagyon akaró MVSC győzött – ami a Vasassal szemben eddig nem túl sokszor fordult elő.

Továbbjutott a négy közé: a Vasas Óbuda, 5:3-mal, 4–2-es pontaránnyal.

ÉM-MI








hirdet�s