MVSC: Ukrán légióst teszteltek, az edző pedig visszavárja

Akt.:
MVSC: Ukrán légióst teszteltek, az edző pedig visszavárja
Miskolc – Péntek este bajnoki mérkőzést játszanak az Albrecht-Miskolci VSC-MVSI NB I-es női röplabdázói.

A zöld-fehérek hazai környezetben, a vasutas csarnokban 17 órától találkoznak a Testnevelési Főiskola csapatával.

Játék és pihenés

– Valóban nagyon sűrű a programunk – válaszolta Kerekes Attila vezetőedző arra a felvetésünkre, hogy számukra jó-e az erőltetett menet. – Ennek megfelelően igyekszem megtalálni a terhelés és a pihenés helyes arányát annak érdekében, hogy a lányok frissek maradjanak. Ennek jegyében a keddi, fővárosban vívott Magyar Kupa-összecsapásunk után egy nap pihenőt adtak tanítványaimnak, a csütörtöki tréningen pedig a nyitásfogadást és a szerválást gyakoroltuk elsősorban.

Soros ellenfelünket jól ismerjük, hiszen a felkészülési időszakban, a kecskeméti tornán összecsaptunk a TFSE gárdájával. A fővárosiak két szoros játszmában kerekedtek felül, az a meccs ugyanis két szettre ment. Az akkori tapasztalatainkból kiindulva, teljes csapattal számolva, komoly esélyeink lennének, ezért bizakodhatnánk is.

A kérdőjelet csupán az okozza, hogy van egy-két kérdőjel a keretünkben, nem tudom ugyanis, hogy kikre számíthatok és kikre nem. Az ismert, hogy Tománt bokaszalag-szakadása miatt nélkülöznünk kell, továbbá Urbán beteg és Kovács E. neve mellé is kérdőjelet kell tennem.

A miskolciak igencsak szűk kerettel dolgoznak, így a bennmaradás szempontjából számukra kulcskérdés, hogy megérkeznek-e a számukra megígért idegenlégiósok. Nos, egy sportoló már befutott, a 184 centiméteres ukránt röplabdázónőt „tesztvizsgának” vetették alá.

A jövő héten

– Kiszemeltünk engem teljes mértékben meggyőzött – folytatta bizakodó hangnemben Kerekes Attila. – Az tény, hogy nem volt teljesen topformában, de ennek oka, hogy hajnalban kelt, így nem tudott kipihent állapotban tréningezni. Fizikuma egyébként megfelelő, technikailag is jó. A 184 centiméteres sportolóra fogadó-ütőként számítanánk. A lány rövid gondolkodási időt kért, ezalatt ügyeit intézi, hiszen otthon dolgozik, majd választ ad szíves invitálásunkra. Abban maradtunk, hogy a jövő héten keressük egymást, de addig is elmondhatom: bizakodással tekintek a döntése elé.

– Kolodzey Tamás –








hirdetés