MVSC-sporttelep: Kapavágás még nincs, de már megjelentek az építőmunkások

Akt.:
Keddi állapot a Kubikban – a legoptimálisabb becslés szerint a nyár végétől lehetnek NB I-es meccsek ezen a pályán, de csak maximum néhány, ugyanis egy év múlva már kész lesz, lehet a diósgyőri stadion
Keddi állapot a Kubikban – a legoptimálisabb becslés szerint a nyár végétől lehetnek NB I-es meccsek ezen a pályán, de csak maximum néhány, ugyanis egy év múlva már kész lesz, lehet a diósgyőri stadion - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Az MVSC Csokonai úti létesítménye közel négy hónapos Csipke­rózsika-álmából ébredezik.

A Diósgyőri stadion megújításának közel öt éve tartó szándéka (2012. április végén nyújtotta be a DVTK csapatát működtető gazdasági társaság a Magyar Labdarúgó Szövetséghez azt a sportágfejlesztési tervét, amelynek keretében 855 millió forintból a pálya felújítását és 6200 új ülőhely megépítését kívánták megvalósítani) mellett közel egy éve, 2016. február 25-én emelkedett állami szintre az MVSC-pálya megújítása. A Magyar Közlöny 2016/24 számában jelent meg az a kormányhatározat, amely az „Egyes sportinfrastruktúra-fejlesztési beruházások megvalósításához kapcsolódó kormányhatározatok módosításáról” címet viselte, és többek között azt is tartalmazta, hogy a Diósgyőri stadion rekonstrukciója mellett az MVSC Csokonai úti létesítménye is megújul. A két ingatlanfejlesztési beruházást akkor 10,915 millió forinttal árazták be, amelyből 900 milliót kívántak a miskolci vasutas ingatlanra fordítani (a teljes beruházási összeg azóta nőtt, a tavaly december 17-én született kormányhatározat további 3,1 milliárd forintot irányozott elő erre a projektre, amelyet a Diósgyőri stadionra és környékére terveznek fordítani).

mvsc_sporttelep_15

Az MVSC-pályáról

Az MVSC-pálya felújítására 900 millió forint jut, és az ötletgazdák azért „csempészték bele”, egy összevont projektbe ennek a létesítménynek a felújítását, hogy a DVTK labdarúgócsapatának a Diósgyőri stadion építése idején, 2018 tavaszáig ne kelljen minden hazai meccsére a városhatáron túlra utaznia, hogy ha saját pályáját nélkülöznie is kell, de pályaválasztóként legalább Miskolcon maradhasson.

A diósgyőri és a vasutas stadionok megújulására 2016. október 28-án született meg az a háromoldalú szerződés (amelynek aláírója a megrendelői részről a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. ügyvezetője, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója, valamint kivitelező részről a Market Építő Zrt. igazgatósági tagja voltak), amely tartalmazza a MVSC-pálya megrendelői ütemtervét. Ez alapján már készen kellene lennie a pályának, füvesítéssel együtt, a locsolórendszerrel, locsolásra alkalmas állapotban, és a jövő hét keddre (!) a külső munkákkal, a környezetrendezéssel, az útépítési feladatokkal, közműbekötésekkel is végezniük kellene az építőknek.

mvsc_sporttelep_10

Konténerek, mobil vécék

De a sportingatlan szabadtéri részén még egy kapavágás sem történt azóta, hogy a Market Építő Zrt. átvette a területet tavaly november elején. Az összes invesztíció, amit a múlt héten péntekig az MVSC-re fordítottak, az az őrzésre, a biztonsági szolgálat kifizetésére ment el (úgy tudjuk, ez havi szinten kb. 1,5 millió forint). Hétfőtől annyiban változott a helyzet, hogy építőmunkások jelentek meg a helyszínen, konténerek és mobil vécék érkeztek a stadion területére, és meg nem erősített hírek szerint elkezdődött az épületen belül a munka – illetve ottjártunkkor kerítésrészek hiányoztak, és a fedett lelátó tetejének nagy része is eltűnt.

mvsc_sporttelep_05

Az MVSC-pálya munkálatainak megrendelőjétől, a Nemzeti Sportközpontoktól és a kivitelezőtől, a Market Építő Zrt.-től is érdeklődtünk arról, hogy milyen új dátumokat tűzhetnek ki a pálya elkészítésére, a kivitelező képviselője szerint nem ők az illetékesek a válaszadásra, a megrendelő képviselőjét pedig hiába kerestük, hiába küldtük el az elmúlt hetekben nekik több alkalommal is ezzel kapcsolatos kérdéseinket, „elfelejtettek” válaszolni.

Lapunk értesülései szerint ennek az lehet az oka, hogy még nincsenek meg százszázalékosan az elfogadott építészeti tervek, jelenleg is zajlik a tervezői koordináció, és amíg ezek a megrendelő, vagyis az MVSC ingatlan tulajdonosa, a Nemzeti Sportközpontok által elfogadásra nem kerülnek, addig a kivitelező sem tud munkához látni, ehhez ugyanis jogerős építési engedély szükséges.

mvsc_sporttelep_01

A salakoson várják

Értesüléseink szerint a Market Építő Zrt. már vett fel építésvezetőt az MVSC kivitelezésének irányítására, míg a Diósgyőrben elbontott napos oldali lelátó részei a Diósgyőri stadion volt az építési területén belül, az Andrássy út melletti salakos kis pályákra deponálva várják, hogy átszállításra kerüljenek a Csokonai utcára. Az áthurcolásnak időpontja még nincs, de az biztosra vehető, hogy a DVTK labdarúgócsapata – az egy évvel ezelőtti tervekkel ellentétben – biztosan nem tud játszani ezen a tavaszon az MVSC-pályán, amelyet a tavaly október végén megkötött megrendelői, kivitelezői szerződés alapján 2017. március 31-én használatbavételi engedéllyel, a Magyar Labdarúgó Szövetség NB I-es pályahitelesítési licencével kellene átadni.

Nem bonyolítja

Az Észak-Magyarország információi szerint az építészeti tervek elkészítésével Viszlai Józsefet, illetve cégét bízták meg, praktikus szempontok alapján, ugyanis ő, illetve cége volt az, aki a Diósgyőri stadion napos oldali lelátóját tervezte, és mivel az ott beépített elemeket vinnék át az MVSC-pályára, így a szellemi termékhez fűződő jogok esetleges másik építésznek történő átadása nem bonyolítja és időben nem húzza el még jobban a tervezési folyamatot.

– Berecz Csaba –








hirdet�s