MVSC: Három, kilenc és hét pontocska született

Akt.:
MVSC: Három, kilenc és hét pontocska született
Miskolc – Jászberényben simán kikapott az élvonalbeli miskolci együttes.

A női NB I 22. fordulójában tegnap este idegenben játszott az Albrecht-MVSC-MVSI alakulata. 5-3 volt az első szett elején és rövid időn belül el is érkezett az első technikai szünet (8-3). Hosszú labdamenetet veszített el a látogató, amelynél az akarat nem hiányzott, de 11-3-as állásnál időt kért a miskolciak mestere. Mishonova jól nyitott, komolyan vette a meccset a JRK, így gyorsan gyűltek a pontjaik (16-3). A még nem teljesen gyógyult Szajkó ekkor a kispadon ült, nagyon fiatal gárdával próbálkozott a Vasút. Fogadásban, ütőerőben nem tudta felvenni a kesztyűt az MVSC, így 16 perc alatt 25-3 lett a nyitómenet vége. Az ilyen nagy különbségű szettvesztés azért nem túl szokványos a röplabdában, sajnos csak ennyire volt képes a zöld-fehér gárda.

Csak pillanatok

A második menetben Szajkó visszatért, ennek is volt köszönhető, hogy kicsivel többet nyújtottak a látogatók (6-4). Aztán 9-4 lett, a korábban többet cserélt JRK kezdett megint elhúzni, a friss emberek bemelegedni. 15-6-nál Kiss E. szervált hosszút, a játsz­ma hátralévő részében sem történt meglepetés (20-8), simán hozta ezt a felvonást is a házigazda.

A harmadik felvonás 4-1-gyel kezdődött, egy-egy pillanat jutott csupán a zöld-fehéreknek (8-4). A Berénynél már teljesen a cseresor volt a pályán, ebben a formában haladt, csak egy kicsivel lassabban a pályaválasztó (16-6). Kerekes Attila időt is kért, még adva tanácsokat, de 20-7-nél már visszafelé számoltak a lányok mindkét oldalon. Az MTK elleni negyeddöntőre készülő JRK-nak edzőmérkőzés volt ez a találkozó, míg az MVSC készülhet az alsóházi csatákra, a kiesés elkerülése elleni harcra.

ÉM-MI

Jegyzőkönyv

Jászberényi RK – Albrecht-MVSC-MVSI
3:0 (3, 9, 7)

Jászberény, 100 néző. V.: Adler, Szarka.


Jászberényi RK: Borsos, Mishonova, Gardovic, Pintér, Bleicher N., Brkovic. Csere: Lékó (liberó), Bertók (liberó), Kocsmár, Kovács F., Takács B., Gregor, Bleicher R., Krstojevic. Edző: Deme Gábor.

Albrecht-MVSC-MVSI: Kiss V., Kiss E., Szajkó, Kocsis, Nagy Zs., Egri. Csere: Urbán, Dömsödi, Zsofnyák. Edző: Kerekes Attila.


Deme Gábor: – Örülök, hogy mindenki tudott játszani, készülünk a negyeddöntőre.

Kerekes Attila: – Meglátszódott a lányokon a sérülésből-betegségből adódó kihagyás, bár akarattal, szívvel-lélekkel talán többet is ki lehetett volna hozni ebből a meccsből. Gratulálok a Berénynek, egy jó csapattal játszottunk.