MVSC: “Csont” nélkül bennmaradtak

Akt.:
A második szett, nagy csatában szoros eredményt hozott.
A második szett, nagy csatában szoros eredményt hozott.
Az NB I-es női röplabdabajnokság rájátszása 6. fordulójában győzelemmel felérő vereséget szenvedett az MVSC.

Az alsóház 9-12. helyéért küzdő miskolciak vasárnap este az MTK-Budapest vendégeként azzal a tudattal léptek pályára, hogy ha két szettet nyernek, akkor csont nélkül bennmaradnak, nem kell osztályozóra menniük. Mivel a kék-fehérek számára semmilyen tétje sem volt az összecsapásnak, ez a tény tovább növelte a vendégek esélyét. A legfontosabb feladatot teljesítették is a zöld-fehérek, így fellélegezhetnek, számukra kedvező eredménnyel ért véget a bajnokság.

Szoros szettek

Az első játszma elején a fővárosiak könnyedén haladtak előre és az első technikai időig már jelentős előnyt szedtek össze (8-2). Az MVSC azonban nem adta fel, Szajkó ászt nyitott, majd következett egy-egy remek vendég ejtés- és ütés (9-6). Ekkor azonban megint fordult a kocka: Bleicher R. és Hackl jó megoldásaival elhúzott az MTK (15-7). Úgy tűnt, hogy hamar véget is ér az első felvonás, de Kovácsék újra nekidurálták magukat, Szabó B. és Szajkó nem kegyelmezett a hálónál (16-12). A budapestiek idegeskedésre váltottak, nyitásokat rontottak, leütéseik pedig a vonalakon túl értek talajt, így még élt a vendégremény (19-17). Egy hazai pontot követően Kerekes Attila kért időt, de az áttörés nem következett be (22-18) és innen már behúzták az első szettet a vendéglátók.

A második szettben hol az egyik, hol a másik alakulat szerzett pontot, így fej-fej mellett haladtak a csapatok. Akadtak jó és rossz megoldások, a küzdelem nem domborodott ki, a színvonal nem haladta meg az átlagost. A Miskolci VSC tagjai nagy elánnal harcoltak, szorgalmasan gyűjtögették egységeiket és 13-16-nál jelezték, hogy igényt tartanak a játszmára. Jó hazai sáncok után már csak egy pont volt a különbség a két csapat között és ekkor Kerekes Attila időt kért (17-18). Látványos és hosszú labdamenetek következtek ekkor (22-22, 24-24), majd az i-betűre Szabó B. tette fel a pontot, így a fontos játszma a borsodiaké lett.

A harmadik szettben védhetetlen szervákkal operált az MTK-Budapest (7-1), s ekkor senki nem gondolta, hogy végül a vendégeknek lesz okuk az örömre. Csarkó és Sitkey azonban úgy gondolta, hogy megtréfálja a magabiztos hazaiakat, akik mire észbe kaptak már hátrányban voltak (11-12). Lutterék meghallgatták mesterük időkérését, de ez nem segített rajtuk (14-18). Jött a hajrá, amely a felbátorodott miskolciaké lett és amikor Szajkó ászt szervált és ezzel csapata megkaparintotta a második etapot, az MVSC tagjai fellélegezhettek, számukra innentől már nem volt különösebb jelentősége a meccsnek.

Már nem volt tétje

A negyedik szettben a fáradtság jelei mutatkoztak a vendégeknél, akik nem tudtak érdemi ellenállást kifejteni. Végig jelentős különbség volt az együttesek között és végül hamar egyenlítettek a budapestiek, így következett a mindent eldöntő ötödik játsz­ma, amely ugyancsak a hazaiaké lett. Az Albrecht-MVSC-MVSI ugyan elveszítette a találkozót, de két szettgyőzelemmel szereztek egy pontot, ezzel pontszámban beérték a Budaörsöt és mivel az MVSC mutatója a Budaörssel összehasonlítva jobb, ezzel elkerülte az osztályozót.

– Kolodzey Tamás –

Jegyzőkönyv

MTK Budapest – Albrecht-Miskolci VSC-MVSI
3:2 (21, -25, -19, 15, 5)

Budapest, 80 néző. V.: Szabó Zs., Kiss Z.

MTK Budapest: Lutter, Petőváry, Hackl, Dégi, Bleicher N., Bleicher R. Csere: Tímár (liberó), Szalma, Papp, Szabó L. Vezetőedző: Oláh János.

Albrecht-MVSC-MISI: Szabó B. Kiss E., Szajkó, Kovács E., Csarkó, Sitkey. Csere: Nagy Zs. (liberó). Vezetőedző: Kerekes Attila.

Oláh János: – Egy jól játszó Miskolcot győztünk le megérdemelten.

Kerekes Attila: – Gratulálok a lányoknak, mert az a célt, amit magunk elé tűztünk, a pontszerzést, azt sikerült teljesítenünk. Külön köszönet a Miskolcról ellátogató két tucat szurkolóinak.


A női röplabda NB I alsóház végeredménye

9. MTK-Budapest 28 8 3 2 2 3 10 46:52 39

10. Albrecht-MVSC-MVSI 28 4 1 2 1 7 13 30:68 20

11. Budaörsi DSE 28 2 4 – 2 2 18 24:70 20

12. Palota RSC 28 – 1 – – 6 21 9:82 3

Azonos pontszám esetén a jobb játszmaarány rangsorol.

A 9. és 10. helyezett csapat bennmaradt az NB I-ben, a 11. osztályozó játszik az NB II másodikja ellen, a 12. helyezett pedig kiesett.




További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés