MVSC: A távozó fiatalokat serdülőkkel pótolják?

MVSC: A távozó fiatalokat serdülőkkel pótolják?
Miskolc – Az indulás már biztos, de a keret még csak körvonalazódik az Albrecht-MVSC-MVSI-nél.

Az NB I-es női röplabda bajnokságban az előző idényt a 10. helyen záró, ezzel a 2015/16-os évadra élvonalbeli tagságot szerzett Albrecht-Miskolci VSC együttese élt a jogával és nevezett a soron következő évadra – tudtuk meg Kerekes Attilától, a csapat vezetőedzőjétől, akit a felkészülés startjáról, illetve a személyi állományról kérdeztünk.

– Néhány napon belül ülünk le Illyés Miklóssal, az MVSC elnökével, hogy egyeztessünk a röplabda szakosztály 2015/16-os évadjáról – mondta Kerekes Attila. – Nagy valószínűséggel augusztus 10-én kezdjük meg a felkészülést. A tavalyi versenynaptárból kiindulva, és abból, hogy a felnőtt válogatottnak szeptemberben Európa-bajnoki meccseket kell játszania, ez az idő elegendő lesz ahhoz, hogy a bajnoki rajtra megfelelő állapotban legyünk.

Arra a kérdésünkre, hogy kikkel, mert az a hír járja, hogy egy játékos, az utánpótlás válogatott Kundrák Eszter biztosan távozik, és rajta kívül több miskolci röplabdás is kapott ajánlatokat más kluboktól, a szakvezető így fellelt:

– Én két játékos távozásáról tudok. Két fiatal, Kundrák Eszter és Sikey Mariann részéről is az a jelzés érkezett, hogy iskolát váltanak, Nyíregyházán folytatják tanulmányaikat, és így a Nyírsuli élvonalbeli csapatához igazolnak – felelte Kerekes Attila, majd így folytatta: – Természetesen hallottam arról, hogy más játékosaink is kaptak ajánlatokat, de remélem, hogy a már ismert keretváltozásokon túl, egyéb veszteség nem ér minket.

Arra a felvetésünkre, hogy mi lesz, mi lehet a csapat jövője akkor, ha esetleg Szabó Barbara, vagy Kovács Edina is igent mond a megkeresésekre, a szakvezető így felelt:

– Maradva a tényeknél: a két biztos távozó helyére saját nevelésű, serdülő korú játékosokat hozunk fel a felnőtt kerethez, és bár ezzel nem fiatalodunk túlságosan, hiszen a távozásukat bejelentők sem érték még el a felnőtt kort, de ezeknek a játékosoknak idő kell ahhoz, hogy megállhassák a helyüket az élvonalban. Természetesen erről, és a feltett kérdésről is szót ejtünk majd Illyés Miklóssal a tervezett találkozónkon, de most még nem mennék bele az esetleges jövő taglalásába.

ÉM








hirdetés