MVSC: A jobbak ellen mindig jobban megy a játék

MVSC: A jobbak ellen mindig jobban megy a játék
Szerdán este a fővárosban szerepelnek az Albrecht-Miskolci VSC-MVSI női röplabdázói.

A zöld-fehérek 18 órától a Vasas-Óbuda együttesének vendégeként 18 órától vívják az oda-visszavágós rendszerű Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzését.

Legyen tartásuk

– Az utóbbi időben szeretjük egymást a Vasassal, a piros-kékekkel ugyanis gyakran találkozunk – mondta Toma Sándor vezetőedző. – A fővárosiak jóval erősebb játékerőt képviselnek, így velük szemben az a célunk, hogy jó meccset játsszunk és kellően felkészüljünk a Nyíregyháza elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésünkre. Szettben nem gondolkozunk, nem tűzzük ki, hogy nyerjünk egyet, vagy akár még többet, de a meglepetés lehetősége bennünk van. Ugyanis vasárnap jól játszottunk az Újpesti TE gárdával szemben, s általános tapasztalat, hogy egy csapat ellen mindig jobb küzdeni. Hiszem és tudom, hogy lesz tartásunk és ebben az esetben jó szájízzel utazhatunk majd haza.

A miskolciak kerettagjai közül Nagy Zsanett munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tarthat társaival, továbbá Szajkó Tímea is dolgozik, de mestere reméli, hogy velük tarthat. Az MVSC ezúttal egyébként szűkebb kerettel vág a budapesti fellépésnek, kedden délelőtt még Toma Sándor sem tudta pontosan, hogy az iskolások közül kiket visz magával.

– Azt szeretném természetesen, ha a legjobb felállásban vehetnénk fel a versenyt – jegyezte meg a tréner.

A visszavágót december 17-én játsszák Miskolcon.

ÉM-KT

A tények

A további negyeddöntők (első meccsek), szerda, 18.00: Újpesti TE – Linamar-BRSE. Csütörtök, 18.00: Fatum-Nyírsuli – Aluprof-TF-Budapest.

A Jászberényi RK – TEVA Gödöllői RC mérkőkőzés kedden lapzárta után ért véget.









hirdet�s