MVLC: Vadovics volt a vezérük a „visszatekert” meccsen

MVLC: Vadovics volt a vezérük a „visszatekert” meccsen
Miskolc – Szombaton a Vasas ellen játszott hazai környezetben a miskolci élvonalbeli pólócsapat.

Az 5–8. helyért küzd a férfi vízilabda OB I-ben a PannErgy-MVLC gárdája, amely a Vasas elleni, az egyik fél 7 pontjáig tartó párharcot 3-3-ról (mivel az előző körben kölcsönösen nyertek a másik otthonában) kezdte. A házigazdánál két fiatal, Sisán és Vismeg is befért a keretbe, egyikük azért, mert Miklós szemsérülés miatt nem tudott leülni a kispadra.

mvlc-vasas-vizilabdameccs03-st

Elvett félpályás

Kiegyenlített játékot hozott az első felvonás, amelyben a pályaválasztó két büntetőt is kihasznált: előbb 0-1-nél Bowen lőtte be a labdát a Vasas kapujába, aztán 2-2-nél Halek. A harmadik MVLC-gól Vadovics nevéhez fűződött, aki középen tűnt fel jól, és akiről ekkor még nem lehetett tudni, hogy ezen a napon a legjobb formában lévő pólós lesz a medencében lévők közül. A második felvonás sokban nem különbözött az előzőtől, szoros volt a csata, ide is, oda is gólokkal. 5-5 után 7-6 állt az eredményjelzőn, ám történt egy adminisztrációs hiba, rossz helyre könyveltek be egy kiállítást, így az utolsó három gólt a dudaszó után törölték, közte Vadovics gyönyörű, félpályás „dugóját” is (de áldozatul esett mindennek Jakab és Njegovan hálózörgetése is). A lényeg, hogy az órát visszatekerték 1:09-ig, az eredményjelzőt 5-5-re, és a már jó szakaszban csak Bowen tudott betalálni, így 6-5-tel zárult az első fél­idő.

mvlc-vasas-vizilabdameccs07-st

Már nem osztott

A harmadik negyedben nagyon belekezdtek a miskolciak: Vadovics fantasztikusan játszott, addigi góljait megduplázta, a 9-5-t Hornyák alakította ki. Csapatkapitányát, legjobbját, Misicet cserés kiállítással elveszítette az MVLC, de a Vasas nem tudott közelebb jönni, köszönhetően egyrészt Vadovics aktuális formájának, és ha Halek 3 mp-cel a játékrész vége előtt nem a kapusba dobja a játékszert ötméteresből, akkor már ekkor ki lehetett volna jelenteni, hogy eldőlt a mecc­s. De mint később kiderült, ez már nem osztott, nem szorzott, ugyanis a befejező felvonásban a csapatok több akciót is elrontottak, illetve a védekezés jól működött. Az idő a PannErgynek dolgozott, a fővárosiak nem tudtak megújulni, a házigazda fizikai erejének köszönhetően kontrollálta a mérkőzést, amelynek ezen szakaszában már csak egy gól esett, Halek elérte a triplát.

– Molnár István –


Jegyzőkönyv

PannErgy-Miskolci VLC – Vasas Plaket
12-8 (3-3, 3-2, 5-3, 1-0)

Miskolc, 300 néző. V.: Vogel G., Csanádi.

PannErgy-MVLC: CSOMA – VADOVICS (5), Bowen (3), MILICIC (-), Jakab D. (-), Misic (-), Halek (3). Csere: Hornyák (1), Lukács D. (-), Szabó R. (-), Lukács Á. (-). Edző: dr. Sike József.

Vasas: Jónás – Mészáros Cs. (-), Njegovan (1), Takács B. (-), Steinmetz Á. (1), BÓBIS M. (2), Babay (1). Csere: Lindhout (-), Marnitz G. (2), Simon H. (1), Bencz (-), Burián (-). Edző: Földi László.

Gól/emberelőnyből: 12/4, ill. 11/2

Gól/ötméteresből: 3/2, ill. 2/1

Dr. Sike József: – Két hete azt ígértem, hogy még egyszer nem játszunk olyan rosszul, mint akkor az angyalföldiek ellen. Örülök, hogy ezt sikerült valóra váltani. Kemény mérkőzésen, nagy küzdelemben diadalmaskodtunk. Minden energiánkra szükség volt, hogy kiharcoljuk a három pontot. Ilyenkor már nem játék zajlik a medencében, a kieséses rendszer leginkább egy ketrecharchoz hasonló. Pillanatnyi dolgok döntenek, ezúttal az billentette a mi javunkra a mérleget, hogy a kapusunk kétszer annyit védett, mint ellenfelünk portása.

Földi László: – Nehéz mit mondani egy ilyen találkozó után. Elismerésem a miskolciaké, akik nagy odaadással, hatalmas szívvel harcoltak, és megérdemelten diadalmaskodtak. Mi több nehézséggel küszködtünk, de ilyenkor csak az számít, ami a medencében történik. Szerdán folytatjuk a párharcot.

Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc állása: 6-3 a Miskolc javára.




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s