MVLC: szabadságra mentek a bajnokság hajrájában (?)

Akt.:
Debreceni VSE vs. PannErgy-Miskolci VLC
Debreceni VSE vs. PannErgy-Miskolci VLC - © Fotó: Molnár Péter
Miskolc – A 9. helyért zajló párharc első felvonását szombaton idegenben játszotta a miskolci vízilabdacsapat.

Az egyik miskolc húzóember, a szerb légiós Marko Petkovic sérülés miatt nem ugorhatott medencébe Debrecenben, ahol csapata, a PannErgy-MVLC a férfi OB I 9. helyéért csatázott az első felvonás keretében. A nyitó negyedben egyik alakulat sem brillírozott, már ami a támadásokat illeti, viszont a védekezés nagyjából stimmelt, így jó ideig nem láttak gólt a nézők. Ebben a felvonásban az egyetlen találat a játékrész felénél esett, ekkor Szőke úszott meg, és a vendégek portása nem tudta megakadályozni, hogy a hajdúsági pólós kihasználja a lehetőséget.

Ötven százalék felett

A második negyedben Kuncz növelte az előnyt, ám 25 másodpercen belül Kerschbaum válaszolt a borsodiak akciójából (2-1). Müller megúszásból tartotta kettőn a DVSE-t, a vendégektől Tóth M. és Njegovan hagyta ki az adódó lehetőséget. A negyed utolsó percébe lépve Milicic szabaddobásból hozta feljebb a látogatót, de a nagyszünetig visszaállt a kétgólos debreceni vezetés, mert 7:52-nél Kállay hálóba küldte a labdát (4-2). Az első félidőben a házigazdák kapusa, Lévai 78 (9/7), míg a látogatóké, Valics 56 (9/5) százalékon védett.

A harmadik felvonás MVLC-találattal indult, Hegedűs kapta meg a játékszert Somlaitól, aki meg is oldotta a helyzetet (4-3). Innen azonban csak egy csapat volt a vízben, méghozzá a felsőházról kevéssel lemaradó hajdúságiak: ebben a negyedben ugyanis Szőke kétszer betalált (másodszor egy másodperccel a játékrész befejezése előtt) és közben Fekete is megmutatta azt, hogy formában van (7-3).

Fekete, Milicic: dupla

A befejező negyed első szakaszában Süveges akcióból, Kállay pedig előnyből növelte együttese fórját és az 5-0-s debreceni széria végérvényesen eldöntötte ennek a találkozónak a sorsát. A miskolciak még próbáltak szépíteni a helyzetükön, ez Milicic duplával, valamint Hornyák, és Njegovan 1-1 találatával valamelyest sikerült is, de ezt a menetet sem tudta hozni a vendégcsapat, mert közben Fekete akcióból, illetve ötméteresből sem rontott. Ez az összecsapás a várnál simább és megérdemelt DVSE-győzelmet hozott.

– ÉM-MI –


Jegyzőkönyv

Debreceni VSE – PannErgy-Miskolci VLC 11-7 (1-0, 3-2, 3-1, 4-4)

Debrecen, 500 néző. V.: Petik, Rubos.

Debreceni VSE: Lévai – Kállay (2), Pataki (-), Süveges (1), Szőke (3), Sergi Mora (-), Halek (-). Csere: Müller (1), Hoppál (-), Kuncz (1), Kincses (-), Smitula (-), Fekete (3). Vezetőedző: Varga Tamás.

PannErgy-MVLC: Valics – Tóth M. (-), Hornyák (1), Hegedűs (1), Jakab D. (-), Njegovan (1), Milicic (3). Csere: Madaras (-), Kovács Z. (-), Somlai (-), Kerschbaum (1), Takács (-). Vezetőedző: dr. Sike József.

Gól/emberelőnyből: 10/2, illetve 5/1.

Gól/büntetőből: 1/1, illetve 0.

Varga Tamás: – Köszönöm csapatomnak, hogy odatette magát, és profi módon megoldotta a mérkőzést, annak ellenére, hogy a játékosok ismerik a sorsomat, és azt is tudják, hogy jó néhányan már nem itt folytatják a következő szezonban.

dr. Sike József: – Szerintem a csapatom már tíz napja kivette a nyári szabadságot.
Az egyik fél két sikeréig tartó párharc állása: 1-0, a Debreceni VSE javára. A következő meccset szerdán 20.00-tól játsszák Miskolcon.