MVLC: Papíron sokkal jobbak – az ellenfél sem vitatja

Akt.:
A pécsiek nehezebb ellenfelek lesznek, mint a szegediek voltak
A pécsiek nehezebb ellenfelek lesznek, mint a szegediek voltak - © Fotó: ÉM-archív/Vajda János
Miskolc – Szerdán 19 órától a pécsiek az MVLC vendégei a dr. Kemény Dénes Városi Sportuszodában.


A megyeszékhely együttese pár napja, szombaton játszotta legutóbbi OB I-es bajnokiját, dr. Sike József vezetőedző alakulata hazai környezetben 18-2-re győzött a Contitech Szeged ellen. Már írtunk arról, hogy a Tisza-partiaknak idén „vékonyka” keretük van, így arról kérdeztük előbb a PannErgy-MVLC szakvezetőjét, hogy mégis milyen szakmai intelmekkel küldte medencébe csapatát ezen az „edzőmeccsen”.

– Az első az volt, hogy ne kapjunk gólt, illetve minél kevesebbet – árulta el a tréner. – Az mindig fontos, hogy a védekezésben ne legyen hiba, ott egy másodpercet nem lehet pihenni. Támadásban kihagyhatsz helyzeteket, gólt lőni mindig könnyebb, de hátul nagyon jól kell teljesíteni, különösen akkor, amikor egy olyan sorozat előtt vagyunk, hogy most lesz egy bajnokink, aztán egy Magyar Kupa-­negyeddöntőnk a Ferencváros ellen, majd megyünk Volgográdba az Európa Kupa negyeddöntőjének visszavágójára. A másik: meg kellett mutatni mindenkinek, a játékvezetőknek is, hogy nincs pardon Miskolcon. Ha nem vagyunk észnél, ha gyenge eredményt produkálunk, azonnal ránk húzzák a vizes lepedőt…

Az ördög nem alszik

A szakembert két játékosról is kérdeztük: a Csoma helyén ezúttal a kapuban kezdő Kósikról, valamint a sérülés miatt egy hónap kihagyás után visszatért Vadovicsról.

– Kósik jól védett, megint bebizonyosodott, és ez jó, hogy tudunk rá számítani – fogalmazott dr. Sike József. – Csoma személyében van egy válogatott kerettag kapusunk, de mindig szükség van két jó képességű játékosra, és mind a kettőt melegen kell tartani, mert sérülés vagy akármi más bármikor közbejöhet, az ördög sosem alszik. Vadovics megmutatta, hogy az egy hónap kihagyás alatt nem felejtett el vízilabdázni. Az edzésmunkája példamutató, a lényeg neki az volt, hogy újra testközelből érezze a küzdelmet. Sokrétű feladata van a meccseken, általában ő fogja az ellenfél legjobb játékosát, illetve fontos az ő összhangja Bowennel, Misiccsel.

Harcosak, lelkesek

Az alapszakasz második körét a B csoportos miskolciak azon PVSK-Mecsek Füszért ellen kezdik, amelyet október 4-én idegenben „csak” 9-8-ra győztek le.

– Mi csináltuk a drámát, ugyanis a negyedik negyed közepén még 9-6-ra vezettünk – emlékeztetett dr. Sike József. – Ha nem vétettünk volna elvi hibákat, akkor lezárhattuk volna a meccset, és 13 másodperccel a befejezés előtt nem támadhatott volna a Pécs az egyenlítésért – de már nem történt semmi. A Magyar Kupa-selejtezőben 9-6-ra nyertünk ellenük úgy, hogy Nagy Ádámot kiállították 4 percre, és még ötméterest is kaptunk. Jobb csapat vagyunk papíron, ezt nem vitatja az edzőjük sem. A PVSK viszont egy harcos, lelkes kis csapat, tehetséges fiatalokkal, a meccs után azt is mondtam: láttam bennük az első évi miskolci csapatomat. Agilis a trénerük, tudja, hogy a meló sokat számít, erre nagy hangsúlyt fektet. A rakkolós stílusukkal meg tudnak lepni csapatokat.

Az MVLC-nél Kuzmenko sérülése rendbe jött, így számolhat vele (is) dr. Sike József.

ÉM-MI








hirdet�s