MVLC: Már csak formalitás a visszavágó

Nem sikerült jól az első mérkőzés
Nem sikerült jól az első mérkőzés
Miskolc – A Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsét szombaton 9 góllal nyerte az Eger.

A miskolciak már azzal is nagy bravúrt hajtottak végre, hogy bejutottak a Magyar Kupában a kieséses szakaszba, a legjobb 8 közé, ahol a címvédő – és Bajnokok Ligája szereplő -egriek vártak rájuk. A csata kihagyott lövésekkel indult, majd 1 perc 46 másodperc után Angyal kezdte a gólgyártást. Bő két perccel később egyenlítésnek örülhettek a vendégek, ugyanis Misic centerben klasszis találatot jegyzett (1-1). Hosnyánszky és Lőrincz azonban 3-1-re alakította az eredményt (egyaránt a bal felsőbe lőttek), s ugyan a felvonás végén, emberelőnyben időt kért dr. Sike József, Halek kísérletét blokkolták a hevesiek.

Megnyert harmadik

A második negyedben előbb Bowen szűkítette a különbséget szabaddobásgóllal (3-2), amit Cuk értékesített ötméterese követett. Hosnyánszky megúszás során kihasználta, hogy rendezetlen az MVLC védelme, míg 4:18-nál Misic rezegtette meg Mitrovic hálóját emberfórban (5-3). A két csapat két korábbi idei meccsén is szoros volt az állás egy bizonyos időszakig, ez ezúttal is így történt, ám ekkor ellépett a házigazda, mert Hosnyánszky, Kovács G. és Cuk is pontosan ,,dolgozott” (8-3).
A harmadik felvonásban Jakab babrált ki az egriekkel, majd egy jó darabig állták a sarat a védelmek, mert senkinek sem ment a góllövés. Amikor ment, akkor az MVLC-nek ment, Bowen küldte a labdát a hazai kapuvédő mögé, ezzel 8-5-re felzárkóztak a borsodiak. Az Eger ebben az etapban mindössze büntetőből tudott betalálni Csomának, 21 mp-vel a dudaszót megelőzően Kovács G. (9-5).

Hetet az utolsóban

A negyedik negyedben Cuk és Decker Á. akciógóljára Hornyák válaszolt, mintegy 6 perccel a vége előtt 11-6-ra vezetett a ZF. Aztán hasonló volt a sorminta, mivel Decker Á. és Kovács G. célt találó lövése után Bowen következett (13-7). A találkozó utolsó két és fél perce jobban sikerült az egrieknek: Lőrincz, Cuk, illetve Bedő is megrázta magát, ezért eléggé kinyílt az olló a csapatok között. Így aztán formálissá vált a szombaton esedékes miskolci visszavágó, ám az, hogy mennyi esélye van dr. Sike József együttesének a továbblépésre nem most dőlt el, hanem már a sorsoláskor.

– ÉM-MI –


ZF-Eger – PannErgy-Miskolci VLC 16-7 (3-1, 5-2, 1-2, 7-2)

Eger, 250 néző. V.: Csanádi, Homonnai.

ZF-Eger: Mitrovics – Angyal (1), Lőrincz (2), Cuk (4), Erdélyi (-), Vapenski (-), Bedő (1). Csere: Decker Á. (2), Cuckovic (-), Hosnyánszky (3), Kovács G. (3), Biros B. (-). Vezetőedző: Dabrowski Norbert.

PannErgy-MVLC: Csoma – Hornyák (1), Vadovics (-), Bowen (3), Milicic (-), Halek (-), Lukács D. (-). Csere: Lukács Á. (-), Kincses (-), Jakab (1), Misic (2). Vezetőedző: dr. Sike József.

Gól/emberelőnyből: 5/2, illetve 8/2

Gól/büntetőből: 2/2, illetve 0.

Dabrowski Norbert: – A különbség nem tükrözi azt a csatát, amely a vízben zajlott. Ez a mérkőzés nagyon jó felkészülés volt számunkra a hétközi Bajnokok Ligája találkozóra. Köszönöm a miskolciak hozzáállását, nem véletlenül állnak ott a bajnokságban, ahol állnak.

Dr. Sike József: – Tartotta bombaformáját az Eger a Ferencváros legyőzése után. Ők a BL-re való felkészülésre használták ezt a mérkőzést, de a játék képe alapján ma nem volt kilenc gólnyi különbség a csapatok között, ez egy kicsit túlzott.








hirdet�s