MVLC: két olimpikonjuk nélkül kezdtek

Akt.:
Dr. Sike József (jobb alsó sarokban) vezetőedző és Bachner András szakmai vezető (az asztal végén szemben) „előadását” hallgatták a játékosok az első találkozáskor
Dr. Sike József (jobb alsó sarokban) vezetőedző és Bachner András szakmai vezető (az asztal végén szemben) „előadását” hallgatták a játékosok az első találkozáskor - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Szakvezetői megbeszéléssel kezdték felkészülésüket az élvonalbeli miskolci pólósok.


A PannErgy-Miskolci VLC OB I-es férfi vízilabdagárda nyolc tagját hétfőn délelőtt a dr. Kemény Dénes Városi Sportuszoda VIP-termébe invitálta dr. Sike József vezetőedző, aki bő egy órás eligazítást tartott „fiainak”.

Lerajzolta

– Az ilyenkor szokásos általános dolgok hangzottak el – mondta a tréner. – Beszéltem a hitvallásomról, arról, hogyan és miképpen képzelem el a működési struktúránkat, amit lerajzoltam. Arról is szóltam, hogy mit várok a felkészülés során: honnan indulunk és hová akarunk eljutni. Legutóbbi keretünk „csak” tizenegy helyen változott, mindössze hárman maradtak, ezért alapvetően most kell kialakítanunk azt az egy egységet, amely alkalmas a közös munkára. Tudvalévő, hogy ilyenkor mindenki hozza a maga hóbortját, elmondja, hogy korábban miként edzett, itt viszont teljesen más lesz minden. Hangsúlyoztam, hogy hinni kell a közösen elvégzett majdani munkában, ez a „képlet” tavaly bevált és bizonyított, és mivel sokkal kvalifikáltabb társaságunk lesz, ebből a munkálkodásból még több jöhet ki, mint az előző szezonban. Itt jegyzem meg, hogy – szakmai döntésünk alapján, a jövőre gondolva – keretünkhöz pluszban csatlakozik majd a hat legtehetségesebb miskolci fiatal, őket igyekszünk minél magasabb szintre hozni.

megbeszeles-10-aj

Dr. Sike József mondanivalóját Bachner András klubelnök-szakmai vezető azzal egészítette ki, hogy a játékosoknak elsorolta az elvárásait:

– Nem pusztán az eredmény oldaláról közelítettem a témához, ecseteltem azt is, hogyan kell viselkedni a medencében és a medencén kívül. Bár még nagyon messze van a rajt, érintettem a terveinket is. Az a célunk, hogy bekerüljünk az első nyolc közé, majd kimondtam, hogy bravúrként könyvelném el az első hat hely valamelyikének begyűjtését.

Felkészülési leltár

Ezután az elkövetkezendő napok és hetek programjának ismertetésére kértük dr. Sike Józsefet, aki acélos munkarendet vázolt:

– Augusztus végéig napi három-négy foglalkozást tartok a fiúknak. Ez konditermi és vizes tréningeket, továbbá futóedzéseket jelent. Azoknak, akik most felkapják a fejüket, megjegyzem: máshol is így csinálják, manapság naponta minimum hat órát kell dolgozni ahhoz, hogy a csapat megfeleljen a követelményeknek. Mi két héttel hamarabb kezdünk, mint a többi klubnál, ez a plusz befektetés még sokat hozhat a konyhánkra.

A PannErgy-Miskolci VLC tagjai augusztus közepéig Miskolcon gyűjtik az erőt, majd terveik szerint montene­grói edzőtáborba utaznak, hazai környezetben nemzetközi felkészülési tornát rendeznek és az egyiptomi meghívást is „kezelniük” kell.

– A felkészülésünktől függően döntünk majd arról, hogy hová megyünk, melyik szíves invitálást fogadjuk el – szögezte le dr. Sike József.

Eb, vb, olimpia

A PannErgy-Miskolci VLC-nek arra is van lehetősége, hogy büszkélkedjen, hiszen játékosai közül öten korosztályos Európa- és világbajnokságra, továbbá az olimpiára utazhatnak.

– Sportolóink közül Vadovics Viktor, Lukács Ábel és Lukács Dorián a junior válogatott kerettel gyűjti az erőt – mondta Bachner András, majd hozzátette: – De ez még „semmi”, hiszen Szasa Misic Montenegro, Alex Bowen pedig az Egyesült Államok felnőtt válogatottjának tagja. A gyerekek az augusztus végi montenegrói vb-re és a szeptember eleji hollandiai Eb-re hangolnak, míg az „öregek” Rio de Janeiróban ötkarikás szereplők lesznek. A „brazilokra” szeptember elejétől, a juniorokra pedig szeptember közepétől számíthatunk.

A jelenlévők

A PannErgy-Miskolci VLC hétfő délutáni, első vizes edzésén megjelent játékosok: Csoma Kristóf, Kósik Soma (kapusok), Kincses Attila, Halek Márton, Miklós Levente, Szabó Roland, Jakab Dániel, Hornyák Olivér (mezőnyjátékosok).

– Kolodzey Tamás –








hirdetés