MVLC: Egy ponton átfordulhatott volna – de nem fordult át

Akt.:
Támadásban a vendégek
Támadásban a vendégek - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Az OSC volt a miskolciak ellenfele szombaton az OB I felsőházi rájátszásában.

Eltiltás miatt Hornyákkal nem számolhatott a házigazdák szakvezetője a Bajnokok Ligája Final 6-be igyekvő fővárosiak ellen, akik a két együttes budapesti összecsapásán három találattal nyertek. 0-2-vel indult a meccs (Seman és Juhász dobott gólt), igaz, közben a játékvezetők két kontrát is fújtak az MVLC ellen. Misic szokás szerint villant, ugyanakkor Juhász és Nikic is, így meglépett a vendéggárda (1-4). Az első kis szünetig a pályaválasztó két előnyt kapott gyors egymásutánban, a másodikból Bowen csökkentette a hátrányt (2-4).

A második felvonás igazán gólgazdagra sikerült: Juhász ejtett a miskolci kapuba, Milicic szépen szolgálta ki Jakabot, D. Brguljan pedig átlövésből púpozta az MVLC-hálót (3-6). Amikor Seman kialakította a 3-7-et, távolra került az esetleges bravúrtól a hazai csapat. Két emberfórt azonban okosan játszott ki a borsodi alakulat, Halek, illetve Bowen (5-7), viszont egy hasonló játékhelyzetből Seman sem hibázott (5-8). A korábbiakhoz képest ezen a meccsen elmaradtak a hazai kapusbravúrok, így nem volt meglepő, hogy a második két negyedre cserélt ezen a poszton a PannErgy szakvezetője. Addig azonban mindkét gárda beköszönt a másiknak, Halek és Kovács G. révén.

Két méteren belül

A harmadik negyed első remek összjátékát a Halek-Vadovics-Misic hármas mutatta be, utóbbié volt a kimenet, a gól. A cserekapus Kósik kettőt hárított, aztán Vadovics adott „forintos” asszisztot Jakabnak, aki 8-9-re módosította az állást. Egy csapásra felcsillant a remény a miskolciak előtt, izgalmas, szórakoztató és kemény is lett a mérkőzés. Jól védekezett a házigazda, viszont támadásban kétszer is rontott: előbb Halek pattintotta a labdát az OSC ketrece fölé, majd nem sokkal később ugyanő „járt” 2 méteren belül. A budapestiek túljutottak ezen a szakaszon, s számukra a legjobbkor érkezett Salamon és D. Brguljan gólja, bár utóbbinál Kósik reklamálta, hogy áthaladt-e a labda a gólvonalon (8-11). A pontok sorsa 44 mp-cel a negyedik felvonás kezdete után dőlt el, ekkor Nagy Á. távolról célzott pontosan (8-12). Misic ezután még jó ütemben pöcizett bele egy felé érkező labdába, de innentől kezdve már nem sikerült Bisztritsányit kijátszani, aki Bowen két kísérletét is megfogta, Misic meg a kapufát döngette meg. A másik oldalon az egész találkozón parádézó Juhász ejtett, míg a végeredményt 1:14 perccel a dudaszó előtt D. Brguljan állította be, aki a rövid sarokba bombázott.

ÉM-MI


Jegyzőkönyv

PannErgy-Miskolci VLC – A-Híd OSC Újbuda 9-14 (2-4, 4-5, 2-2, 1-3)

Miskolc, 250 néző. V.: Vogel, Homonnai.

PannErgy-MVLC: Csoma – Vadovics (-), Bowen (2), JAKAB D. (2), MILICIC (-), Halek (2), Lukács D. (-). Csere: Kósik (k), MISIC (3), Szabó R. (-), Szedmák (-), Lukács Á. (-), Miklós (-). Vezetőedző: dr. Sike József.

A-Híd OSC Újbuda: Bisztritsányi – D. BRGULJAN (3), Bátori (-), Nagy Á. (1), Kovács G. (1), SEMAN (3), Gór Nagy (-). Csere: Salamon (1), Szabó B. (-), JUHÁSZ (4), Bundschuh (-), Nikic (1). Vezetőedző: Vincze Balázs.

Gól/emberelőnyből: 16/4, illetve 10/3

Gól/büntetőből: 0, illetve 0

Dr. Sike József: – Jó mérkőzés volt. 8-9-nél beremegtünk, és ezt az OSC kihasználta. Tudtuk, hogyha belehibázunk a ziccerekbe, az emberfórokba, akkor mindezt az OSC nem fogja kihagyni. További sok sikert kívánok ellenfelünknek a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában.

Vincze Balázs: – Remek környezetben, egy fokozatosan épülő, erősödő ellenféllel találtuk magunkat szembe. Otthon és most is komoly erőpróba elé állított bennünket a Miskolc, de ez nem volt meglepetés a számunkra. Örülök, hogy 1-2 játékos kimagasló teljesítményt nyújtott.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter