MVLC: A zsűriasztaltól vissza a kispadhoz

Alex Bowen
Alex Bowen - © Fotó: ÉM-Archívum
Miskolc – A hét végén elkezdődik az alapszakasz második köre a vízilabda OB I-ben.

Kaposváron játszik szombaton 16 órától a PannErgy-Miskolci VLC élvonalbeli férfi vízilabda-együttese. Ez lesz a 8. forduló az alapszakaszban, vagyis ezen csatával elkezdődik a második kör, a visszavágó. Érdekesség, hogy az ősz eleji sorsoláskor ez a második összecsapás lett volna Miskolcon, és az első, október 3-ai Kaposváron, de miután a somogyiaknak akkor még nem volt uszodájuk, így a felek megcserélték a pályaválasztói jogot.

Nem lehetett reakció

A borsodiak két napja, csütörtökön játszottak legutóbb az OB I-ben, az A-Híd OSC-Újbuda vendégeként 14–11-es vereséget szenvedtek. Ezen a meccsen az MVLC-ből hiányzott az egyik center, a beteg Bedő, valamint dr. Sike József vezetőedző, akit a Szolnok elleni hazai meccsen küldtek el a játékvezetők a kispadtól, és a tegnapelőtti mérkőzésen emiatt nem ülhetett megszokott helyén. A trénertől először azt kérdeztük, hogy milyen volt nem a csapata mellől követni az eseményeket?

– A zsűriben ültem, és igazából nem lehetett semmilyen reakcióm, semmilyen tanácsot nem adhattam, viszont a góljainknak, a jó megoldásainknak legbelül örültem – vallotta be a szakmai munka vezetője. – Egy edzőnek nem a zsűriasztal a helye, nyilván jobb lett volna a kispadnál, de az eltiltásom ezt hozta. Maga a mérkőzés jó színvonalú volt, kemény, komoly fizikai harc ment a medencében, nem vallottunk szégyent. A mérkőzés felvezetőjében a jelenlegi OSC-t egy luxus yachthoz hasonlítottam, amely mostanában hasít, no ezzel a yachttal a mi miskolci bárkánk felvette a versenyt. Megéreztük a másik centerünk, Bedő hiányát, és azzal is mi jártunk rosszabbul, hogy csapatkapitányunkat, a szintén center Misicet a harmadik negyed közepén cserével kiállították.

Kudarcnak számítana

A miskolciak csütörtökön este nem utaztak haza, Budapesten éjszakáztak, aztán pénteken Pécsre buszoztak, ahol együtt edzettek a házigazdákkal. Kaposvárra, a soros ellenfélhez így a baranyai megyeszékhelyről mennek ma. A KVK-t a nyitó körben 14–9-re verte a PannErgy, a mostani házigazda eddig összesen 1 pontot szerzett (döntetlen a Vasassal), amivel csoportutolsó, így a nagyobb játékerővel rendelkező miskolciaknak kötelező a három pont begyűjtése.

– Nekünk a győzelmen kívül minden eredmény kudarcnak számítana Kaposváron – hangoztatta dr. Sike József. – Ha nem szereznénk meg a három pontot, elrontanánk az egész elmúlt fél évünket, az eddig nyújtott teljesítményünket. A hazaiaknak egy pontja van, biztos vagyok abban, hogy minden eszközt bevetnek majd azért, hogy bennünket kizökkentsenek a játékból. Éppen ezért erre készülünk fejben, és tudjuk azt is, hogy utazások, valamint két olyan komoly ellenfél, két világ­sztár csapat után, mint a Szolnok és az OSC, nem lesz könnyű, de nincs választásunk: nyerni kell.

Az előző mérkőzést betegség miatt kihagyó Bedő elképzelhető, hogy – ha az állapota megengedi – már újra szerepet fog kapni.

MI


Komoly felkészülés

A szombati találkozó után idén már nem lesz bajnoki meccse a PannErgy-MVLC-nek, de a játékosok nem mehetnek rövid szabadságra (OB I-es folytatás január 12-én), ugyanis két hét múlva a fővárosban rendezik meg a Magyar Kupa négyes döntőjét, amelybe története során először kvalifikálta magát a miskolci együttes. December 15-én a BVSC lesz a rivális az elődöntőben, és siker esetén, a másnapi fináléban az A-Híd OSC-Újbuda – FTC Telekom csata továbbjutójával csapnának össze Misicék.

– Próbálunk a köztes időszakra egy edzőtábort szervezni, megfelelő ellenféllel – mondta dr. Sike József. – Komoly felkészülést akarunk a kupafináléra, hiszen annak ellenére, hogy vannak nálunk kupagyőztesek, azért a társaság nagy részének új lesz ez a részvétel, az érzés, a miliő. Fantasztikus élmény vár ránk, a kupa olyan, hogy egy meccsen bármi lehet: úgy szombaton, 15-én, és jó esetben vasárnap is…