MVLC: A továbbjutás kötelező

Vadovics (szemben) nem játszik majd minden meccsen négy negyedet
Vadovics (szemben) nem játszik majd minden meccsen négy negyedet - © Fotó: Vajda János
Miskolc – A hétvégén Szegeden játszik Magyar Kupa-selejtezőt a Pann­Ergy-Miskolci VLC vízilabdacsapata.

A bajnoki összecsapások között a Magyar Kupa csoportselejtezőit rendezik meg a férfiaknál a hétvégén. A négy helyszín közül egy uszodában, az egriben már pénteken megkezdődtek a küzdelmek a negyeddöntőbe jutásért, ahová csoportonként az első és a második helyen záró gárda kerül be.

A csongrádiak nevét

A versenykiírás értelmében az már a sorsolás előtt biztos volt, hogy az OB I 2017/2018-as pontvadászatának első négy helyezettje (FTC, Szolnok, Eger, OSC) kiemeltként külön csoportba került, míg melléjük sorsolták – szintén kiemeltként – az 5-8. helyezett csapatokat (BVSC, Miskolc, Honvéd, Debrecen), a többiek pedig vaksorsolással kerültek a csoportok egyikébe. A borsodi színeket képviselő PannErgy-Miskolci VLC együttese Szegeden harcol meg három ellenfelével. A történethez tartozik, hogy miként az utóbbi években, úgy idén is szerettek volna házigazdák lenni a miskolciak, de a csongrádiak is. Ez a verseny végül úgy dőlt el, hogy a két város nevét bedobták egy urnába, és Szegedet húzták ki onnan. Dr. Sike József vezetőedző alakulata tegnap – edzést és ebédet követően – 15 órakor kelt útra, Misicék előbb szombaton 11.30-tól a házigazda, OB I/B-s Szegedi FVCS-vel mérkőznek meg, majd 18.30-tól a Ferencváros-Telekom lesz az ellenfél. Az MVLC harmadik csoportmeccsére vasárnap 9.30-tól kerül sor, a Tatabánya VSE-vel.

A közelmúltban elérték.

– Úgy gondolom, a sorsolásra nem lehet panaszunk – mondta lapunknak dr. Sike József. – Meg kell oldani ezt a feladatot, kötelező, hogy továbbjussunk a csoportból. Az utóbbi két évben ezt elértük, hiszen 2016-ban az Eger mögött voltunk másodikok, és velük szemben maradtunk alul a negyeddöntőben is, de úgy, hogy az itthoni visszavágón megvertük őket. Tavaly szintén ők előztek meg bennünket az itthoni csoportban, a következő körben a Ferencvárost sorsolták hozzánk, a bombaerős zöld-fehérek kettős sikerrel mentek a 4 közé. A sérült Milicic nem tartott velünk Szegedre, ő a jövő héttől fog teljes értékű munkát végezni. A Tatabánya ellen bordazúzódást szenvedett Vadovics állapota szépen javul, medencébe is ugrik, de nyilván nem fog mindhárom mérkőzésen négy-négy negyedet játszani. Ugyancsak kerettag három fiatalunk, Vismeg Botond, Vismeg Zsombor és Fried Tamir, ők is lehetőséget fognak kapni. A negyeddöntőket november 17–18-án (szombat, vasárnap) rendezik majd meg, míg az elődöntőket december 15-én, a döntőt december 16-án.

MI


Vízilabda: MK-selejtező csoportok
A-csoport (Pécs): A-HÍD OSC Újbuda, BVSC-Zugló, Pécsi VSK-Mecsek Füszért, Újpesti VSE.

B-csoport (Szolnok): Szolnoki Dózsa, Budapest Honvéd, Vasas Plaket, Kaposvári VK.

C-csoport (Eger): ZF Eger, Debreceni VSE, AVUS Szombathely, Metalcom Szentes, KSI.

D-csoport (Szeged): Ferencváros-Telekom, PannErgy-Miskolci VLC, Tatabánya VSE, Szeged FVCS.