MVLC: A nyitó negyedben eldöntötték

Simán nyertek a miskolciak
Simán nyertek a miskolciak - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Az Újpest volt a Pann­Ergy-MVLC vendége a szerdai bajnoki mérkőzésen.

Harmadik meccsén harmadik győzelméért szállt medencébe szerdán a férfi OB I 3. fordulójában a PannErgy-MVLC csapata. Az ellen az UVSE ellen, amelynek kispadján a háromszoros olimpiai bajnok, korábbi szövetségi kapitány, Benedek Tibor ült, aki a bemutatás során a legnagyobb tapsot kapta. A hazaiaknál ott volt újra a keretben a korábban arcsérülést szenvedő Milos Milicic.

Jó és visszafogottabb

Bowen előnyből szerzett gólja volt az első találat (1-0), aztán a bal szélről Lőrincz vágta a labdát Bisztritsányi kapujának jobb oldalába (2-0). Az UVSE az első negyed feléig egy kapufáig jutott, miközben Lőrincz duplázott (3-0). A vendégek nagyon szoros őrizetet kaptak, nem csoda, hogy labdákat adtak el, centerkiállítást sem tudtak kierőszakolni. A szerelésekbe néha Csoma is beszállt, de mindegyik vízben levő miskolci bekk jól dolgozott. Misic kapott remek bejátszást belül, emberfórban, természetesen kihasználta (4-0). Az ötödik borsodi gólt ismét Lőrincz jegyezte, megúszásból (5-0).

MVLC-Ujpest-14-aj

A kispihenőt követően a második negyedben, előnyben lecet döngettek a lila sapkások, a másik oldalon Bowen tüzelt, Bisztritsányi fogta. Stojanovic kissé elhajolva, szép csuklómozdulattal vágta a hálóba a játékszert (6-0), az UVSE viszont elöl továbbra is vérszegényen dolgozott, fórt is kihagytak. Milicic ziccerét fogta a fővárosi portás, az UVSE-sek kettő az egyben a miskolci kapu előtt maradtak, és Baksa szépített (6-1). Lankadt a házigazda koncentrációja, ezt Konarik is kihasználta (6-2). Stojanovic alakította az állást 7-2-re, Bowen 8-2-re, ettől függetlenül ebben a felvonásban visszafogottan pólózott az MVLC.

Szoros folytatás

A folytatásra Mizsei lett a hazai gárda kapusa, Csoma helyett Lőrincz harcolt ki büntetőt, mert Kádár lehúzta a kezét – Stojanovic nem hibázta el (9-2). Bedő is meglőtte a maga gólját (10-2), Baksa ejtése a másik kapunál nem volt csúnya (10-3). Misic csodálkozott, hogy nem kapott kiállítást ellenfele, mikor lehúzta őt a víz alá, aztán Korbács helyezkedett jól a hosszún (10-4). Sok pontatlanság volt ekkor az MVLC játékában, de az UVSE-jében is. Hornyák azonban gyönyörűen kilőtte a bal ficakot (11-4), Mi­licic pedig tanári módon szerelt.

MVLC-Ujpest-12-aj

Az utolsó negyedben Bedő pontos átadása után Vadovics nem hibázott (12-4), ,,amott” pedig Aranyi eszmélt a leggyorsabban egy kipattanó lab­dára (12-5). Bowen rabolt játékszert, végigúszta a pályát, az UVSE kapuja előtt passzolt, nem kellett volna… Kapufákat dobtak a hazaiak, ez ezúttal belefért, de messze volt igazi formájától az MVLC. Baksa triplázott (12-6), a PannErgy-nél Vadovics jól látta meg Hornyákot (13-6). Nagy Á. irgalmatlanul kipókhálózta a sarkot, ez szép volt (14-6), ő volt az aznapi nyolcadik találatot elérő miskolci pólós. Konarik is jelentkezett, a második góljával (14-7), a végét egy újpesti bejátszás jelentette, amelyet stoppoltak a védők.

ÉM-MI


Jegyzőkönyv

PannErgy-Miskolci VLC – UVSE 14-7 (5-0, 3-2, 3-2, 3-3)

Miskolc, 300 néző. V.: Füzesi, Tóth.

PannErgy-MVLC: Csoma – Nagy (1), Bowen (2), Vadovics (1), Bedő (1), Lőrincz (3), Stojanovic (3). Csere: Mizsei (k), Vad (-), Banicevic (-), Hornyák (2), Misic (1), Milicic (-), Szőke (-). Vezetőedző: dr. Sike József.

UVSE: Bisztritsányi – Korényi (-), Baksa (3), Telek (-), Korbács (1), Dala (-), Konarik (2). Csere: Szieben (-), Sziládi (-), Vámosi (-), Somogyi (-), Kádár (-), Aranyi (1). Vezetőedző: Benedek Tibor.

Gól/emberelőnyből: 2/4, ill. 3/7

Gól/büntetőből: 1/1, ill. 0

Dr. Sike József: – Jó kezdés után érthetelen volt a csapat visszaállása. Ez nem először fordult elő, ugyanis a Kaposvár elleni mérkőzésen is hasonló történt. A feladat az, hogy miként lehet ebből a társaságból jó csapatot csinálni. Az újpesti fiatalok nem adták fel a meccset, megérezték, hogy visszakapcsoltunk, és így azonnal partiban tudtak lenni.

Benedek Tibor: – Gratulálok a Miskolcnak, a hozzáállásuk tökéletes volt, és a kezdésük is. Ekkor még esély sem volt arra, hogy meccsben legyünk, de a becsületünkre szolgáljon, hogy a második félidőben összeszedtük magunkat és tisztes helytállást értünk el, amivel elégedett vagyok. Ilyen kezdés semmilyen csapat ellen nem megengedhető.