MVLC: A második, a legfontosabb meccs

Bowen (balra) góljai is kellenek a sikerhez
Bowen (balra) góljai is kellenek a sikerhez - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – Hétközi bajnoki meccset játszik szerdán a Pann­Ergy-Miskolci VLC vízilabda-együttese.

A férfi OB I felsőházi rájátszásában – ahol az 1–8. helyért küzdenek a csapatok – a 2. forduló keretében szerdán a fővárosban ugrik vízbe a miskolci együttes: dr. Sike József vezetőedző alakulata 19.30-tól a Kőér utcai uszodában a Budapest Honvéd vendége lesz.

Nem tudtak átlendülni

A PannEgy-MVLC az előző szombaton egy kemény és szoros találkozót vívott Egerben, ahol – bár sokáig vezetett – egy góllal, 11–10-re alulmaradt.

A középszakasz indulása előtt jeleztem, hogy a mostani második meccsünk lesz a legfontosabb.” dr. Sike József

– A ZF-Eger elleni mérkőzésről több dolgot is el lehet mondani utólag – kezdte dr. Sike József. – Az első, hogy a csapat most már képes bárkit megverni, de még küzd azzal, hogy elkövet olyan hibákat, amelyeket ilyen éles, top négybe tartozó ellenfelekkel szemben nem lehet. Öt-háromnál elugorhattunk volna hat-háromra, vagy öt-négynél hat-négyre, de nem tudtunk azon a bizonyos ponton átlendülni. A második, hogy Egerben kihagytunk három olyan ziccert, amikor kezünkben a labdával csak a kapussal, Valics Bencével álltunk szemben. Ugyanide tehetjük azt is, hogy az Eger nagyon jó mutatót hozott ötméteres szabaddobásból, hiszen nyolc ilyen lehetősége közül hármat kihasznált, Hosnyánszky, Vlachopoulos és Avramovic révén. Mind a két szám sok: a nyolc is, meg a három is. A harmadik, hogy a jó első félidei védekezést, amikor csak három gólt kaptunk, nem tudtuk folytatni a második félidőben, hiszen a második két negyedben nyolc találatot kaptunk. A negyedik elemmel kapcsolatban egy hasonlatot említenék meg: amikor valaki a legjobbak közé szeretne bejutni, akkor ahhoz nem elég ugyanaz a teljesítmény, meggyőzőbbet kell nyújtania, úgy, mint a világbajnoki címvédő bunyós kihívójának, akinek igazából csak a kiütés elég a győzelemhez.

A Honvéd rivális

A mostani rivális Honvéd az első körben az A-Híd OSC-Újbuda ellen meccselt, és 10–5-ös vereséget szenvedett.

– A középszakasz indulása előtt jeleztem, hogy a mostani második meccsünk lesz a legfontosabb, függetlenül attól, hogy Egerben nyerünk, vagy kikapunk – jegyezte meg dr. Sike József. – Ha nyertünk volna, akkor azért, hogy a Hevesen megszerzett pontok igazán értékesek legyenek. Így, hogy kikaptunk, azért, mert a Honvéd nekünk riválisunk. Egyébként ha megnézzük az első forduló eredményeit, akkor az történt, hogy az első kasztba, az első négybe vágyó, és ott is található négy csapat nyert az alsó négyes ellen. A szerdai esélyeket úgy látom, hogy amennyiben meg tudjuk ismételni az egri produkciót, azt a hozzáállást, akkor nem kaphatunk ki. A Honvéd mögöttünk van a táblázaton, tehát elvileg nekünk több negatívum férhet bele, mint egy top 4-es csapat ellen. De természetesen nem így tervezzük, hanem úgy, hogy minimum ugyanolyan százalékban kihasználjuk a ziccereket, és legalább annyira, ha nem jobb szinten védekezünk. Azért a Honvédnak is megvannak a maga kiváló játékosai: a sokszoros magyar bajnok, olasz bajnok, vb-aranyérmes Szivós Márton, Szirányi Balázs, aki a spanyol válogatottnak volt a centere, de a kapuban a 2013-as világbajnok Decker Attila – aki az egyik legkiegyensúlyozottabb kapus – is megbabonázhat bennünket.

A MVLC-ben az alapszakasz utolsó fordulójában brutalitás miatt két mérkőzésre eltiltott Banicevicnek még ezt a találkozót ki kell hagynia.

ÉM-MI


A férfi OB I felsőház állása

1. A-Híd OSC Újbuda 15 15 – – 217–87 45
2. FTC-Telekom 15 15 – – 217–94 45
3. ZF-Eger 15 12 1 2 178–115 37
4. Szolnoki Dózsa 15 12 – 3 178–98 36
5. PannErgy-MVLC 15 10 – 5 179–127 30
6. BVSC-Zugló 15 6 3 6 146–140 21
7. Budapesti Honvéd 15 6 2 7 129–132 20
8. Debreceni VSE 15 6 – 9 136–176 18


Lőrincz ezúttal nem szerzett gólt
Miskolc – A hét végén idegenben ugrott vízbe a miskolci élvonalbeli pólógárda. A férfi vízilabda OB I felsőházi (1–8. hely) rájátszásának első fordulójában annak az Egernek az otthonában játszott a PannErgy-Miskolci VLC alakulata, amely az elmúlt tíz bajnokságból hármat megnyert. A vendégeknél eg...

Nagy Á. (szemben) keresi a lövőhelyzetet
Miskolc - Az OB I alapszakaszának utolsó fordulójában szombaton hazai környezetben játszott a PannErgy-MVLC. A házigazda miskolciak ezúttal nem voltak esélyesei a csatának, hiszen a több válogatottat, olimpiai bajnokot, világ-és Európa bajnoki helyezettet is felvonultató A-Híd OSC Újbuda az élen ...