MVLC: A közmondásra hajtanak

Akt.:
A Vasas otthonában lép pályára az MVLC.
A Vasas otthonában lép pályára az MVLC. - © Fotó: ÉM-Archív
Miskolc – Szerdán 20 órától a Vasas vendége lesz a Pann­Ergy-MVLC a férfi vízilabda OB I-ben.

Miután szombaton hazai környezetben, a dr. Kemény Dénes Városi Sport­uszodában 12-8-ra győzött, a mostani évadban egymás ellen szerzett pontok tekintetében 6-3-ra vezet az egyik fél hetedik pontjáig zajló csatában a PannErgy-Miskolci VLC OB I-es férfipólógárdája, amely az 5–8. helyért a Vasas Plakettel harcol (a másik ágon a BVSC a Szegeddel mérkőzik, a két továbblépő gárda a végjátékban az 5., a két vesztes pedig a 7. pozícióért fog meccselni).

Védekezésben válogatott

Dr. Sike Józsefet, a miskolciak vezetőedzőjét először arra kértük, értékelje pólósa, Vadovics Viktor teljesítményét, aki szombaton klasszis produkciót nyújtott, a mezőny legeredményesebbje volt, 5 találattal.

– Nem lepett meg azzal, hogy így játszott… – kezdte a szakvezető. – Egy 18 éves, rendkívül tehetséges fiatalemberről van szó, akinek a családi háttere rendben van, céltudatosan készül, megfelelően elhivatott. Amennyiben ebben az ütemben fejlődik, dolgozik, akkor biztos vagyok benne, hogy a 2020-as tokiói olimpián az egyik balkezes játékos lesz a válogatottban. Számára az a lényeg, hogy minél több időt töltsön a vízben, mert csakis így tudja kiforrni magát. Védekezésben korát meghazudtoló teljesítményt nyújt, olyan embereket bíztam eddig rá, mint a vasasos Lindhout, Szivós Marci a Honvédból vagy Prlainovic a Szolnokból, és helytállt ezen remek vízilabdázókkal szemben. Szóval ez alapján már most ott lehetne a nemzeti csapatban. Az előbb vázoltak miatt a támadásokra nem mindig maradt kapacitása, de korábban a Kaposvár és a Honvéd ellen ebben is kimagaslót hozott.

A lélektani előny az MVLC-nél

A szerdán 20 órakor, a fővárosi Tüskeuszodában kezdődő Vasas elleni csatának a tétje az, hogy miskolci siker esetén lezárul a párharc, és az MVLC a következő szakaszban az 5. helyért (amely Európa kupás indulást érne) küzdhetne.

– Egyszer, nemrég már voltunk ebben az uszodában, és nyertünk 8-7-re – hozta fel az emlékeket dr. Sike József. – Utána itthon kikaptunk az angyalföldiektől, és ezt a vereséget nem volt könnyű feldolgozni, főleg pszichésen. Éppen ezért szombaton nem pusztán csak az eredmény volt a tét, hanem az is, hogy ebből a lelki állapotból hogyan tudunk kijönni úgy, hogy feszültség van bennünk. Úgy láttam, sikerült mindezt megoldani, mert rend volt a fejekben. Most jön a második mérkőzés, amelyet egy szép magyar közmondással jellemeznék: „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!” Meglehet a 7 pontunk, és lehetne egy kis pluszpihenőjük a játékosoknak, ha ma győznénk. A lélektani előny nálunk van, ezt ki kell használni. Ám ilyenkor jön egy „de”… A Vasasnak ez az utolsó sansza, ezért ketrecharcra kell készülnünk, orvost is kell vinnünk, mert akár vér is folyhat… Biztos vagyok benne, hogy minden lehetséges eszközt be fognak vetni ellenünk, de nekünk nyugodtnak kell maradnunk, és nem szabad, hogy elvonják a figyelmünket a játékról. A pár nappal ezelőtti meccsen csapatkapitányunk, Sasa Misic korán megkapta a három személyi hibáját, és így cserével kiszállt a mérkőzésből, ezúttal jó lenne, ha tovább maradhatna a vízben, ehhez egyrészt az kell, hogy a csapat tehermentesítse őt védekezésben.

Megköszönte az edző

A múlt hét végi bajnoki előtt és után egy nemzetközi utánpótlás-fiútorna is zajlott a miskolci uszodában, az U15-ösök számára kiírt (öt nemzet részvételével lezajlott) eseményt, a Mento Kupát a magyar együttes nyerte.

– Mindig örömmel támogatjuk a magyar vízilabdát, legyen szó akár a felnőttekről, akár az utánpótlásról – mondta lapunknak Bachner András, az MVLC elnöke. – Ha jól emlékszem, az utóbbi néhány évben már nyolc ilyen jellegű rendezvényt csináltunk, részben a dr. Kemény Dénes Városi Sportuszodában, részben Miskolctapolcán. A két csapat képviselője is úgy nyilatkozott nekem, hogy szervezésben elértük egy korosztályos világverseny színvonalát, de az is jólesett, hogy a mieink egyik szövetségi edzője, Székely Bulcsú szintén megköszönte a vendéglátást.

– Molnár István –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter
További hírek a MVLC kategóriából






hirdetés