MVK: miért nem ütemesen járnak a buszok?

Akt.:
Sorakozó buszok a megállóban
Sorakozó buszok a megállóban
Miskolc – Olvasónk szerint egyszer falkaszerűen jönnek a buszok, máskor egy sem. Miért?

A 9-es, 19-es, 29-es, 67-es, 21-es és 21B-s a vasgyári temetőig egy útvonalon közlekednek. Gyakorta falkába verődve az egyidejű indítás miatt. Csak 5 perc eltérést kellene beiktatni, amit az indítási idővel elérhetnének, jelezte olvasónk, a kérdést továbbítottuk az MVK Zrt.-nek.

„Mivel az említett buszokkal utazóknál rendszeres az átszállás igénye, ezért szükséges, hogy például a Vasgyári temető megállóhelyre közel azonos időpontban érkezzen valamelyik ráhordó viszonylat, vagyis tudják biztosítani az átszállást a 67-esről a 21B-s buszra, vagy a 9-es járatról a 29-esre. Ezek a járatok ezt követően sok időpontban az Újgyőri főtérre érkező 1-es buszhoz vagy villamoshoz biztosítanak újabb átszállási lehetőséget”, írja Pásztor Imre, a Miskolc Holding szóvivője. Hozzáfűzi, a felvetés olyan utas elvárását tükrözi, aki 1–2 megállóhely hosszan több – egyébként más-más területet ellátó – busz közös szakaszán kíván utazni. „A menetrend készítésénél az MVK-nak sokkal inkább arra kell figyelemmel lennie, hogy minden kiszolgált városrésznek önmagában is egyenletes, ütemes közlekedést biztosítson az igények, az utazási szokások, az utasszámok, az átszállási kapcsolatokra vonatkozó kérések figyelembevételével, hogy többeknek – és ne keveseknek – kedvező menetrendet tudjon összeállítani”, így a válasz.

ÉM


Miért nem ütemesen járnak az autóbuszok Miskolcon?http://www.boon.hu/mvk-miert-nem-utemesen-jarnak-a-buszok/2920239#Miskolc #MVK #közlekedés MVK Zrt.- A megbízható útitárs

Posted by Borsod Online on 2015. szeptember 21.


MVK: Városi közlekedés a Mobilitási héten Miskolcon

Miskolc – A helyi közlekedési vállalat, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) 11. alkalommal vesz részt a Mobilitási Hét rendezvénysorozaton. tovább »

MVK: Az integrált utastájékoztatási rendszer szolgáltatása fejlesztés miatt akadozni fog

Miskolc – Szeptember 20-án, vasárnap 8 órától várhatóan 16 óráig az optikai hálózat fejlesztése miatt akadozhat a valós idejű utastájékoztatás részét képező megállóhelyi és végállomási LED kijelzők működése, az androidos alkalmazás, az SMS értesítő, a WIFI szolgáltatás és a honlapon lévő utazástervező szolgáltatás. tovább »

Kisgyermekes bérlet Miskolcon – Civil javaslat, megvizsgálják…

Miskolc – Kedvezményes kisgyermekes bérlet bevezetését kezdeményezi egy miskolci édesanya. tovább »

Talán másként

Érdekes olvasni a közösségi portálokon a kommenteket a miskolci most „mit lehet csinálni a buszon, villamoson és mit nem” ügyekről. Mert minden éremnek nemcsak kettő, hanem több oldala is van. Kiss László jegyzete. tovább »

Eszünk, iszunk, vagy utazunk?

Miskolc – „Higgyék el, előfordulnak olyan esetek is, amikor az ellenőrt megtapsolják…” Interjú: Szórád Róberttel, az MVK Zrt. üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgatójával. tovább »

MVK: Ha még nincs diákigazolvány, milyen szám kerüljön a tanuló bérletekre?

Miskolc – Tanévkezdés előtt ismét több diák utas érdeklődött arról, hogy diákigazolvány hiányában mit írjanak rá a bérletszelvényre. tovább »









hirdetés