MVK: Elköszön Miskolc adventi villamosa

Elköszön Miskolc adventi villamosa
Elköszön Miskolc adventi villamosa - © Fotó: mvkzrt.hu
Miskolc – A bordóra festett, karácsonyi hangulatot árasztó, kívül-belül feldíszített miskolci adventi villamos vízkeresztkor, január 6-án este elköszön az utasoktól.

A közel hat héten keresztül közlekedő villamos legnépszerűbb eleme a kandalló és a kanapé volt. Az adventi villamoson utazókat nem csak egyedülálló látványvilág hanem több program is fogadta az ünnepi időszakban. December 5-én a Mikulás szállt fel krampuszával együtt, és utazás közben szaloncukorral, színezővel, mesekönyvvel, karácsonyfadísszel lepte meg a gyerekeket. November 29-én, december 13-án és 20-án a Miskolc Musical Műhely énekesei köszöntötték az utasokat. A Tiszai pályaudvarról december 6-án induló járaton pedig a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium kórusa lépett fel és adott ünnepi koncertet. E mellett számos óvodás és iskolás csoport érkezett Miskolcra csak azért, hogy utazhassanak az ünnepi díszbe öltöztetett villamossal.

A villamosnak a legnagyobb közösségi oldalon is népes rajongótábora alakult ki az első adventi vasárnapot követően. Több ezren lájkolták az MVK Facebook oldalán az adventi villamosról készült fotógalériákat. Többen külföldről lájkolták a fényképeket, így Hollandiából, Németországból, Finnországból, Ausztriából, de a Skoda hazájából, Csehországból is kapott lájkot Miskolc adventi villamosa.

Az adventi villamos utoljára január 6-án, szerdán 17:23-kor indul Felső-Majláth végállomásról.

– Miskolc Városi Közlekedési Zrt. –