MVFC: megálljt parancsolt a Haladás

Ezúttal hiába a Trencsényi-cselek
Ezúttal hiába a Trencsényi-cselek - © Fotó: Derencsényi István, archív
Berettyóújfalu – Hiába a mezőnyfölény, elbukta a rangadót a berettyóújfalui gárda.

Az NB I-es futsalbajnokság 13. fordulójában a Swietelsky-Haladás VSE a listavezető Berettyóújfalut fogadta. A szombathelyieknél Sásdi, Gyurcsányi és Leo Mendes is kihagyni kényszerült a derbit, míg a vendégeknél Rábl és Magyar játékával nem számolhatott Sergio Mullor Cabrera vezetőedző.

Agresszívan kezdett a Haladás, de a Berettyó is felvállalta a nyílt játékot, így jó iramot diktáltak a felek. Egy kontratámadás végén vezetést szerzett a Haladás, melyet szűk egy percen belül meg is duplázott. A Berettyó időt kért, majd rögtön szépített is (10. perc: 2-1). Fordulás után óriási lendülettel nyitott a listavezető, de a Haladás gyorsan kiszabadult a szorításból, kontrákkal próbálkozott. Többet volt a labda a vendégeknél, de ez meddő fölénynek bizonyult, mert helyzetekben nem igazán mutatkozott meg. A 28. percben Rafinhát kiállították, és az emberelőnyt pedig kihasználta a Haladás, ezzel gyakorlatilag el is döntve a mérkőzést.

HBN–MSZ








hirdetés










hirdet�s