Múzsa-díj – Művésze, szakértője és restaurátora

Szabó Balázs: A kultúrának nincs valódi becsülete, sokan felesleges luxuscikknek tartják, ami elkeserítő...
Szabó Balázs: A kultúrának nincs valódi becsülete, sokan felesleges luxuscikknek tartják, ami elkeserítő...
Miskolc – „Igazából az álmom egy koncertközpont létrehozása, ahol valamennyi hangszeremet kiállíthatom.” Interjú: Szabó Balázzsal, 2015 Miskolci Múzsa Díjasával.

A 2015-ös év Miskolci Múzsa Díjasa, Szabó Balázs az egyik legsokoldalúbb fiatal zenész – jelentette be a kuratórium.

Sok szálon kötődik az orgonához, azt hiszem, nem túlzás, ha úgy kérdezem: mikor, hogyan kezdődött ez a szerelem ön és az orgona között?

Szabó Balázs: Nem tudnám pontosan eseményhez kötni, vagy meghatározni a kezdetét. A szüleim gyakran hallgattak komolyzenét, így már gyermekkoromban is hallhattam orgonaműveket, nagy kedvencem volt a híres d-moll toccata és fúga. Komoly elhatározásra tizenöt éves koromban jutottam, amikor kiküzdöttem, hogy tanulhassak valamilyen hangszeren. Harmonikával, szaxofonnal és zongorával kezdtem, de az orgona rögtön nagyon megfogott azzal, hogy minden hangszer hangját tudja reprodukálni: a kürt, a klarinét, a hegedű, pedig valójában mindig csak sípok szólnak.

Hol került közvetlen kapcsolatba először orgonával?

Szabó Balázs: A templomban folyamatosan hallgattam, de a szerkezet is mindig nagyon érdekelt. Édesapám vitt el aztán Andrássyné Mátyus Gabriellához, hogy ő bevezessen az orgonajáték rejtelmeibe. Bár elsőre azt mondta, már túl öreg vagyok a zenetanuláshoz, végül mégis elvállalt, és szinte hihetetlen: három év alatt felkészített a Zeneakadémiára. Az orgona belső szerkezetét egyetemista koromtól kezdtem el alaposabban vizsgálni.

Nem sok zeneművész kezdte a zenetanulást tizenöt évesen. Hogy illesztette be az életébe?

Szabó Balázs: A jezsuitákhoz jártam gimnáziumba, azzal párhuzamosan szakmai tagozaton végeztem el három évet a Bartók zenei szakközépiskolában. Ez a szakiskola számára is különleges helyzetet jelentett, de rugalmasan álltak hozzá, ott csak a zenei tárgyakat kellett tanulnom, s a gimnázium is tett engedményeket. A negyediket már magántanulóként végeztem el.

Mikor, hol látott orgonát először úgymond darabokban?

Szabó Balázs: A leégett Deszkatemplom újjáépítése során mentünk el orgonista növendékek a készülőben lévő orgonát megnézni, aztán később jártam orgonagyárakban is. Angliai tartózkodásom során pedig több értékes, de megpecsételt sorsú orgonát hoztam haza darabokban 2005-ben.

Igazi, nagy orgonákat? Kamionnal?

Szabó Balázs: Igen. Van közöttük egy nagy templomi orgona is, amelyik nagyobb, mint a Művészetek Palotájáé. A szétszedéskor minden részét alaposan megismerhettem.

Milyen állapotban van most?

Szabó Balázs: Szétszedve raktárban pihen és várja, hogy összeépítsük, mint egy legót. Ennek legfőbb akadálya, hogy nincs meg hozzá a megfelelő hely. Nem akármilyen hely, hiszen egy tíz méter magas, hatalmas szerkezetről van szó, ennek nemcsak elférnie kell, hanem a befogadó térnek jó akusztikával is kell rendelkeznie. Az alkalmas helyekről sorban derült ki, hogy valamilyen ipari érdekeltségé, vagy magántulajdonban van. Keserűen kellett megtapasztalnom, hogy a rendszerint használaton kívüli, funkciótlan épületek tulajdonosait csak a pénz érdekli, és sokan csak hangoztatják, milyen szép és fontos a művészet, ám amikor konkrétumokról van szó, a legfontosabb kérdés, hogy mindez milyen profitot jelenthet majd nekik, még úgy is, hogy amúgy ötletük sincs, hogy mit csináljanak a fillérekért megszerzett ingatlanjaikkal.

Hát hány hangszere van?

Szabó Balázs: Jelenleg száztíz körüli. A gyűjtemény fő profilja a billentyűs hangszerek: orgonák, harmóniumok, zongorák, többnyire a tizenkilencedik században készült, romantikus stílusú, többségében francia, német, angol és magyar hangszerek. A raktározásuk nem egyszerű, jelenleg több városban vannak elosztva… Többnyire romokban szereztem, majd sok munkával és időbefektetéssel restauráltam őket. Még csak egy részük van játszható állapotban, de folyamatosan dolgozom rajtuk. Sohasem a mennyiség érdekelt, hanem az egyes hangszerek zenetörténeti szerepe és minősége. Például addig kutattam, amíg sikerült pontosan olyan Pleyel és Erard zongorákat találnom, mint amilyeneken Chopin és Liszt játszottak. Kíváncsi voltam, vajon ők mit tudtak kihozni belőle, egyáltalán: milyenek lehettek az eredeti hangszínek, hogy szóltak a művek az 1830-as években?

Visszatérve a hangszermúzeumhoz: voltak kiszemelt miskolci helyszínek is?

Szabó Balázs: Persze, több kiszemelt miskolci helyszín volt, az akkor még romos egyetemi erőmű, különböző csarnokok a Digép-ben, az LKM-ben, mind páratlan ipartörténeti emlékek – siralmas állapotban és persze többnyire magánkézben, és mégis gazdátlanul. Persze mindenhol óriási árakkal szembesítettek, így beláttam, álmodnom is kár róla, nem fogok tudni épületet vásárolni. Keresek tovább, máshol.

A brüsszeli hangszermúzeumban fülhallgatón át az adott hangszeren játszott zene szól. Maga is gondolt ilyesmire?

Szabó Balázs: Igazából az álmom egy koncertközpont létrehozása, ahol valamennyi hangszeremet kiállíthatom. Különlegessége, hogy átfogóan és reprezentatív nagy hangszerekkel mutatja be a billentyűs hangszerek teljes spektrumát – ebben egyedüli a világon. A hangszermúzeumokat, amelyeket gyermekként még élveztem, mára többnyire halottnak látom. Irritál, hogy nem lehet a hangszereket kipróbálni, ráadásul sok meg sem szólalna, hisz nincsenek játszható állapotban, csupán műtárgyként „dokumentálják korukat”. Én nem múmiákat akarok kiállítani, hanem koncertszerűen játszható állapotban lévő hangszereket, amelyek meg is szólalnak a folyamatos zenei programok során.

Tanulta az orgonaépítést?

Szabó Balázs: Több helyen is: Németországban és Rómában, egy olyan, akkor teljesen új, nemzetközi master képzés keretében, amelyből egyetlen évfolyam indult, s öten végeztünk. Egyszerre nyújtott kézműves-orgonaépítői, tudományos-kutatói és előadóművészi képzést. Ezen keresztül olyan átfogóan el lehet mélyíteni a szakmát, hogy kijelenthetem: így van értelme az orgonálásnak. Aki ismeri a szerkezetet, tudja, hogy technikailag mi történik, az tudja megszólaltatni maradéktalanul az elképzeléseit.

Melyik orgona megszólaltatása jelentette a legnagyobb élményt?

Szabó Balázs: Sok komoly élményem volt… Talán a berlini dóm és a lipcsei Tamás-templom a két legemlékezetesebb. Persze ezek önmagukban is nagyon híres templomok, de Lipcsét én nem elsősorban a Bach-vonatkozása miatt említettem. Van viszont egy másik templom, az arnstadti, amely Bach első szolgálati helye volt, 18 éves ifjúként szerződtették. Ott megőrizték az eredeti környezetet. Évente eltöltök egy hetet Avalóban, ilyenkor úgy érzem, visszarepültem az 1700-as évek elejére.

A koncertközponton túli cél?

Szabó Balázs: Szeretném megtalálni itthon a helyem. Művészként fontos, hogy az energiáimat összpontosítani tudjam, és a megélhetés gondjai ne tereljék el a figyelmemet. Az ehhez szükséges struktúrák itthon nagyon nehézkesek. A kultúrának nincs valódi becsülete, sokan felesleges luxuscikknek tartják, ami elkeserítő. A hagyományos felvevőközeg (templomok, koncerttermek) átfogó érdektelensége és cinizmusa párosul a tehetős rétegek kultúraellenességével. Itthon a mecenatúra kultúrája is hiányzik a palettáról. Magyarországon legtöbbször ismeretségi alapon dőlnek el negyven-ötven évre a dolgok, pályázatot csak akkor írnak ki állásokra, ha lehet egy konkrét személyre szabni a kizárólagos feltételeket. Ezenfelül a hazai „zeneipar” zárt, újakat nem nagyon engednek be maguk közé, csak a régi nevek eladásával vannak elfoglalva. Az orgonistákra különösen nehéz feladat vár, hisz meg kell küzdeniük sok különleges nehézséggel és előítéletekkel.

Miféle nehézségekkel?

Szabó Balázs: Az orgona erősen kötődik a liturgikus térhez. A hangszerválasztásban valóban elsődleges motiváció a vallásos neveltetés, alig van az orgonisták között olyan, aki nem templomjáró családból jött. Ez csodálatos háttér, amivel a többi hangszer esetében nem találkozunk, de be is határolja az általános megítélést. Míg egy zongoristához olyan kép kötődik, hogy frakkban áll a pódiumon, az orgonistához csupán az, hogy kántor, aki valamit művel a karzaton, nem is igen tudjuk, nem is igen látjuk, hogy pontosan mit. Komoly nehézség, hogy mi nem tudjuk magunkkal vinni a saját hangszerünket, hanem mindig ahhoz az újhoz kell alkalmazkodni, ami a templomban van. Gyakorolni nem lehet kényelemben otthon, legtöbbször csak szívességek árán, idegen termekben, ahol sokszor nincs fűtés télen, vagy ki kell fizetni a villanyszámlát, igazodni kell az egyéb programokhoz, és ha végre mégis lehet, akkor persze csak lehetetlen időpontokban, éjjel.

Meg lehet élni ma itthon művészetből?

Szabó Balázs: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Bartók Béla Konzervatóriumban is tanítok, de az önfenntartás még így is nagyon nehéz. Ezzel nem csak én vagyok így, sok zeneművész kénytelen egyéb munkákat is vállalni, hogy fenn tudja magát, a családját tartani. Azt is tudni kell, hogy a művész folyamatos gyakorlással fejlődik, ami életének java részét kell hogy kitegye. Ám a gyakorlásért, a ráfordított időért, energiáért nem fizetnek, legtöbbször a kész produkcióért sem. A felkérések egyre arcátlanabbak, legtöbbször méltatlan díjazás mellett várnak el mindent.

Ha tehetné, melyik batyut tenné le: az orgonaszakértőit vagy a tanítást?

Szabó Balázs: A szakértést és tanítást is hivatástudatból művelem, de egyértelműen a tanítás egyes részeitől válnék meg.

Ez meglepett. Miért érzi tehernek?

Szabó Balázs: A mai, tervezett zeneoktatás: egy kudarc. Zenét csak úgy volna szabad oktatni, mint az intézményesítés előtt: a tanítványok kötelmek nélkül mesterek köré gyűlnek, akik nem szájba rágva próbálják okítani az ifjakat, hanem valódi művészi impulzusokkal látják el őket, akik ha bármit kérdeznek, megkapják a válaszokat is. Csak így lehet felszabadítani a tanítványokban rejlő lehetőségeket tehetségüknek megfelelően. Az inspiráció teljesen hiányzik a mai zeneoktatás fogalomköréből.

Őszintén csodálom az orgonistákat: kézzel-lábbal zenélnek, regisztrálnak és még a kottát is lapozzák! Én izgulok, hogy le ne csússzon a kotta! Milyen különleges képességek kellenek ahhoz, hogy valaki orgonista legyen?

Szabó Balázs: Koordinációs készséget igényel, amely idővel fejlődik is. Mind a négy végtag dolgozik a billentyűzeteken, kapcsolja a regisztereket, különböző szerkezeteket kezel játék közben. Amúgy a kotta-ügyet könnyű megoldani, de velem is történt már olyan gikszer, hogy álmomban se jöjjön elő! A Zeneakadémia Nagytermében léptünk fel egy neves kórussal, amikor egy kórustag az utolsó pillanatban nyújtotta oda a csupa összefűzetlen, A4-es lapokból álló fénymásolt kottát. Játék közben, amikor lapoztam, szembesültem vele, hogy nincsenek sorba rendezve a lapok. Csak a lélekjelenlét mentett meg: miközben az egyik kezemmel emlékezetből játszottam tovább, a másikkal megkerestem az ominózus lapot. Megfagyott a levegő!

Fizikailag nem megterhelő a sok ülés a gerinc számára?

Szabó Balázs: Inkább nagyon megerősít deréktól lefelé, főleg a láb izmai erősödnek. Simán lefutottam már edzés nélkül egyszerre hat kilométert. Egyedül a térdízületeim fájtak utána, azok számára megterhelő az orgonálás is. Tavasszal súlyos autóbalesetet szenvedtem, így minden nyári fellépést le kellett mondanom. Legjobban a vállam sérült, ami játék közben fontos szerepet tölt be. A rehabilitáció során derült ki, mennyire szükség volna a felsőtestem erősítésére. Most már a vállamtól az ujjaimig minden részem úgy mozog, mint előtte, csak egyelőre kisebb erőt tudok kifejteni… Mindenesetre a két hónapos kényszerszünetnek is volt eredménye: elkészültem a disszertációmmal és meg is védtem. A baleset nélkül a doktoravatás bizonyosan váratott volna még magára.

Szalóczi Katalin


Névjegy: Szabó Balázs

  • Született: Miskolc, 1985. 02. 22.
  • Miskolci iskolái: Szabó Lőrincz Általános Iskola; Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium, Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola.
  • Diplomáit Budapesten, Würzburgban, Trossingenben, Rómában és Utrechtben szerezte.
  • Meghatározó művészi impulzusokat Prof. Christoph Bossertől kapott, akinek irányításával Németországban megszerezte az orgona mestere címet.
  • Számos szakmai díja mellett Miskolc város eddigi elismerései: 2008-ban az Év embere; 2010-ben a város nívódíja.

A Múzsa-díj elkötelezettjei

Miskolc – Kezdetben egyfajta lokálpatrióta lelkesedésből indult a díj, de a lendület másfél évtized múltával sem csökken. Interjú: Vinnai Jánossal és Bánszki Attilával, a Múzsa-díj támogatóival.

Múzsa-díj – Az építészet a megfagyott zene

Miskolc – „Az orgonára feltekinteni olyan érzés, amely túlmutat a hétköznapok földretekintő világán.” Interjú: Puskás Péterrel, a miskolci Múzsa díj egyik alapítójával.

„A sámán sem futott a vadak után” – vallja a Múzsa Díj egyik támogatója

Miskolc – A Telvill Kft. tulajdonosai és vezetői továbbra is szívesen támogatják a Miskolci Múzsa Díjat.



Sporthírek