Múzeumok éjszakája – Lajtha László-szobrot avattak a Zenetudományi Intézetben

Budapest – Születése 125. évfordulója alkalmából Lajtha László (1892-1963) Kossuth-díjas magyar zeneszerzőt, zenepedagógust és népzenekutatót ábrázoló szobrot avattak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Zenetudományi Intézetében, szombaton Budapesten.

A Gálhidy Péter által készített szobrot Bokor József, az MTA természettudományi alelnöke leplezte le, aki úgy fogalmazott: Lajtha László nemzetközi jelentőségű életművet hagyott hátra, munkássága Kodály Zoltánéhoz és Bartók Béláéhoz mérhető. Hozzáfűzte: Lajtha László bátor ember volt, annak ellenére vállalta a külföldön töltött évek utáni hazatérést, hogy az államhatalom részéről sok zaklatásnak volt kitéve.

Gyurkó Csilla, Lajtha László jogörököse hangsúlyozta: a zeneszerző olyan időszakban képviselte a magyar zenét és zenekutatást a Francia Akadémia levelező tagjaként, amikor az amellett, hogy zenei és tudományos elismertséget hozott számára, egyúttal a kommunista politikai berendezkedés elutasítását is jelentette.

Megalkuvást nem tűrően igényes tanár, példaadó tudós értelmiségi volt, aki a kedvezőtlen történelmi körülmények ellenére is világpolgárrá tudott válni. Zenéjében tetten érhetőek a magyar mellett a francia és német-osztrák zenekultúra értékei is – emelte ki Gyurkó Csilla.

Az eseményen bocsátották ki hivatalosan a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lajtha László emlékérmét. Hergár Eszter, az MNB ügyvezető igazgatja elmondta: az emlékérme 5000 forintos ezüst és 2000 forintos színesfém változatban kerül forgalomba, öt-ötezer példányban.

Lajtha László kezdte meg a célirányos hangszeres népzenei gyűjtést, rendkívül részletező leírásai a táncházmozgalom fontos forrásaivá váltak. Az emlékérme néptáncosokat és zenészeket ábrázoló előlapjával utal erre a tevékenységre, míg a hátlapon a zeneszerző portréja látható – tette hozzá.

A Múzeumok éjszakáján mutatta be a Zenetudományi Intézet a Lajtha László személyes tárgyait, restaurált bútorait, könyvtárának megmaradt darabjait, fényképeit és más dokumentumokat őrző megújult emlékszobát is. Ozsvárt Viktória, az intézet munkatársa kiemelte: a szobát a zeneszerző Váci utcai lakásáról fennmaradt fényképeket és leírásokat követve rendeztek be a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával.

– MTI –








hirdet�s