Művészi vér az erekben

Arcrészlet az egyik képről
Arcrészlet az egyik képről
Taktaharkány – Helyi származású amatőr alkotók munkáiból nyílt kiállítás a művelődési házban.

Tájképek, portrék, fafaragások díszítik a kiállítótermet szombattól, a Takta Liget című tárlat a Taktaharkányi Nagycsaládosok Egyesületének és az önkormányzatnak a közös szervezésében valósult meg. Lajcsák István egyesületi elnök elmondta lapunknak, hogy cirka hat éve derült ki, több olyan lakosa van a településnek, akiknek képzőművészi vér csorog a vénájukban. – Már ekkor sikerült csokorba gyűjteni a tehetségeket, négy évvel ezelőtt nyolc személy munkáit tártuk a nagyérdemű elé. Azóta jelentősen megnőtt az alkotók száma, most mintegy negyven alkotás látható a kiállításon.

Családias hangulatban

Az amatőr művészek elsősorban a nyaranta településen dolgozó professzionális művészektől kapnak instrukciókat, tanácsokat, de jó kritikusok és tippadók az általános iskola rajzzal foglalkozó pedagógusai is.

– A kiállítási anyagot szeretnénk bemutatni más településeken is, több kulturális intézménnyel vettem fel a kapcsolatot – folytatja Lajcsák István. – Az alkotóknak egyéb területeken is vannak kapcsolataik, a Takta Liget egyfajta kis család a település életében. – A nyitóprogramon Koncz Ferenc a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat alelnöke gratulált a tárlathoz, az alkotókat Varga László polgármester köszöntötte.