Művészet és közszolgálat

Akt.:
Az álom luxuskivitelben című táncjáték a Miskolci Balett előadásában arat sikert
Az álom luxuskivitelben című táncjáték a Miskolci Balett előadásában arat sikert
Budapest, Miskolc – Közszolgáltatási szerződést kötött a színház és a szimfonikus zenekar a kulturális tárcával.

Egy 2008-ban elfogadott jogszabály értelmében a kultúráért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma közszolgáltatatási szerződést köt olyan kiemelt kultúraközvetítő intézménnyel, amely nincs közvetlenül állami irányítás alatt, de tevékenysége fontos a magyar kultúra megőrzése szempontjából.

Megyeszékhelyünkről mind a Miskolci Nemzeti Színház, mind a Miskolci Szimfonikus Zenekar kiemeltnek számít a kormányzati kulturális vezetés számára, így már korábban is szerződött partnerként vettek részt a munkában, mint „nemzeti” minősítésű intézmények.

Három évre szól

Mind a színház, mind a zenekar esetében az előző három évre szóló traktus lejárt december 31-én, ezért megkötötték a következő három esztendőre szóló közszolgáltatási megállapodást. A szerződéstervezeteket a két intézmény fenntartójának, a miskolci önkormányzatnak is jóvá kellet hagynia, ez történt meg a közgyűlés decemberi rendes ülésén.

Nemzeti értékek

A színház esetében például a szerződés előírja az intézmény számára, hogy gondoskodnia kell arról, hogy a társulatához tartozó művészek szakmai fejlődése biztosított legyen. Benne van az is, hogy a prózai, zene- és táncművészeti alkotások bemutatásán túl gondoskodniuk kell az opera és a balett műfajok rendszeres színpadi bemutatásáról. Évente legalább három balett- és operabemutatót és a két műfajban összesen legalább negyven előadást kell megtartani.

Vállalnia kellett a színháznak, hogy évente 280 előadást tart és legalább 80 ezer fős, fizető nézőszámot ér el. A repertoár kialakítása során kiemelten kell kezelnie a „klasszikus nemzeti repertoár” egyes darabjainak bemutatását, folyamatos színen tartását. A gyermek és az ifjúsági korosztály színházszerető emberekké nevelése érdekében évi legalább két gyermek- és ifjúsági produkciót kell bemutatni.

ÉM-SZB