Művészbejárat: péntek

Művészbejárat: péntek
Zagar és Magashegyi Underground az első,

Március 11. pénteki program:
Žagar, Magashegyi Underground, Ritmiklift, Greenbeetz
A nyitó napon a miskolci zenekarokat reprezentáló Ritmiklift együttes művészi igényű vizuáltechnikával illusztrált koncertje nyújt különleges élményt, majd jönnek a nagy nevek: előbb a Magashegyi Underground, majd a Žagar koncertje kínál kitűnő szórakozást. A legfiatalabbak képviseletében ezen a napon mutatkozik be többek között a beatboxos Greenbeetz is. A „Művészbejárat” rendezvénysorozat második állomásán nem csak nagy durranások (koncertek), hanem különleges kiegészítő programok is csalogatják a közönséget. Decemberben, az első szárnypróbálgatáson a budapesti Roham Galéria fiatal képzőművészeinek kiállítását fogadta be az Ady emeleti galériája, most azonban elsősorban a miskolci fiataloké a pálya: két koncert között a Szépmesterségek Alapítvány és a MissionArt Galéria válogatásában ismerkedhetünk alkotásaikkal. A péntek este 6 órakor kezdődő megnyitót követően a kortárs művészeti kiállítás április 3-ig, naponta 10 – 18 óráig látogatható.

a szombati program >>

A rendezvénysorozat támogatója az NKA.
 
Felhívás!
Diák zenekarok, társulatok, képzőművész-palánták figyelem!
A Művészbejárat rendezvényen szeretnénk bemutatkozási lehetőséget biztosítani számotokra.
Jelentkezni lehet az alábbi e-mail címen: p.melinda@adymuvhaz.hu
Írjatok rövid ismertetőt és a rendezvény arculatához legjobban illő produkcióknak bemutatkozási lehetőséget kínálunk.
Jelentkezési határidő: 2011. március 3. csütörtök.
A kiválasztott produkciók március 5-től megtekinthetők a rendezvény részletes programjában
az Ady honlapján (www.adymuvhaz.hu).
 
Játékunk nyertesei:

Pusztai János – pusztai.jani@…
Kiss Angelika – kissangeli@…
Magyar Ildikó – ildikotokar@…
Szaniszló Szilvia – szilvi100@…
Dániel Lóránt – dlori@…








hirdet�s