"Mutyizással" vádolják a volt külügyi államtitkárt – a Duna TV vezetősége nem érti a vádakat

A Duna Televízió jó hírnevét sértik Szabó László fideszes kuratóriumi elnökségi tag csütörtöki állításai, azok előtt a társaság vezetősége értetlenül áll – közölte a televízió.

Szabó László csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Duna TV kétmilliárd forint értékben szerződött műsorok készítésére külső gyártókkal, de több százmilliót, akár az összeg felét is érdemi munkát nem végző cégeken keresztül egyszerűen “eltapsolta” a tévé.

Szabó László azt mondta: a Külügyminisztérium még tavaly bízta meg a Duna tévét egy sorozat elkészítésével, amelynek kapcsán a gyanú szerint több mint 100 millió forintot tett zsebre egy betéti társaság, a Horváth Televízió Bt. A cég tulajdonosa a volt Gyurcsány-kormány egykori külügyi államtitkárának, Horváthné Fekszi Mártának a férje – közölte.

A televíziótól csütörtök délután úgy reagálták: a Külügyminisztérium és az Európai Unió magyarországi képviselete 2009-es felkérése alapján “Mi vagyunk az unió” címmel hetente jelentkező, 15 perces ismeretterjesztő sorozatot készített tévé. A televízió örömmel fogadta a minisztériumi megkeresést, mert a műsor költségei nem a saját büdzséjét terhelték.

A közreműködő Horváth Televízió Bt. feladatait a szerződés melléklete részletesen tartalmazza. A szakanyagok előkészítéséhez a Külügyminisztérium ajánlotta a Horváth Televízió Bt.-t, a Duna Televízió vezetőségének pedig nem volt és nem is lehetett tudomása arról, hogy a cégvezetőnek milyen rokoni kapcsolatai vannak – állítják a Duna Televízió csütörtöki közleményében.

Az Orbán-kormány külügyi tárcája Magyarország közelgő uniós elnöksége miatt – lakossági tájékoztatás céljából – megrendelte a sorozat folytatását a Duna Televíziótól, olyan feltételekkel, hogy az uniós magazinműsor költségei nem haladhatják meg a bruttó havi kétmillió forintot. A Külügyminisztérium ezért kérte a korábbi szerződés közös megegyezéssel való megszüntetését, és új megállapodást szorgalmazott. A sorozat újabb epizódját szeptember 24-én tűzik műsorra – írják a közleményben.








hirdet�s