Muszlimok a Valenin nap ellen

Miközben világszerte készen állnak a párok, hogy megünnepeljék a Valentin napot, a malajziai vallási vezetők az erkölcstelen viselkedés veszélyeire figyelmeztetik a muszlimokat. A szerelmesek napja ellen már hat éve vallási rendeletet adtak ki az ázsiai országban.

A Valentin nap ünneplése együtt jár az erkölcstelen tevékenységekkel” – mondta Van Mohamed Sejk Abdul Aziz, muszlim vallási hatóság vezetője annak kapcsán, hogy eddig hat malajziai állam csatlakozott a kampányhoz, amelyben bűnmentes életvitelre bátorítanak Malajziában. “Az iszlám elutasít mindent, még ha az a keleti kultúrából is érkezik, ami sérti az iszlám tanításait” – tette hozzá. Van Mohamed emlékeztetett rá, hogy a vallási vezetők már hat éve fatvát adtak ki a Valentin nap ellen. A vallási rendelet szerint a Valentin nap keresztény elemeket hordoz, és a muszlimoknak nem kellene részt venniük más vallások rituáléiban.

Egy helyi iszlám párt ifjúsági szervezete szerint négy maláj államban tartanak ellenőrzéseket február 14-én. “Már ismerjük azokat helyeket, amelyeket a szerelmesek használnak, és a helyi hatóságokkal, és párttagjainkkal együttműködve leállítjuk a bűnös cselekedeteket, mint például az alkalmi szex, amely sérti az iszlámot” – mondta Naszrudin Tantawi.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s