Munkáspárt: Az egészségügy komplex problémái

Akt.:
Miskolc – Ez volt a témája a Munkáspárt által rendezett Országos Egészségügyi Napnak. A kezdeményezéshez csatlakozott a párt miskolci szervezete is, amely a Semmelweis kórház mellett gyűjtött aláírást.

Az ott megtartott sajtótájékoztatón Fülöp Józsefné, a Munkáspárt miskolci elnöke kijelentette, hogy a probléma nagy, hiszen az egészségügy és a gazdaság helyzete között konkrét és szoros összefüggés van. „Az, hogy az egészségügy még működik, néhány ezer embernek köszönhető, azoknak az orvosoknak és ápolóknak, akik nem mentek el az országból és a hátukon viszik a rendszert” – fogalmazott. Kijelentette, hogy a kormánynak mindent meg kell tennie, hogy a magyar egészségügy a lehető legmagasabb színvonalon szolgálja a dolgozó magyar emberek egészségét.

ÉM



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából






hirdetés