Munkáskezek kerestetnek!

Munkáskezek kerestetnek!
© Illusztráció: Warren Little/Getty Images
Budapest – Az elmúlt év végén a kis hazai cégeknél volt a legégetőbb mértékű a munkaerőhiány.

A munkaerőhiányról szinte naponta jelennek meg cikkek a hazai sajtóban, jellemzően a béremelések indokaként. A GKI Gazdaságkutató Zrt. novemberi vállalati felmérésében megvizsgálta, mely cégeket sújtja elsősorban ez a probléma.

Igény lenne rájuk

A húsz fő feletti vállalkozások közül a legnagyobb munkaerőhiánnyal a 250 fő fölötti cégek küzdenek (a meglévő létszám kilenc százalékát tudnák felvenni). Így önmagában ezek a vállalatok összesen 63 ezer potenciális munkavállalót tudnának foglalkoztatni. A probléma hasonlóan súlyos az 51-150 főt foglalkoztató vállalatoknál is, melyek 36 ezer 700 fős hiányról számoltak be (ez a jelenlegi létszám 12 százaléka). A 20-50 fő közötti cégeknél kilenc, a 150-250 közöttieknél pedig hat százalék a létszámhiány. Így összességében a húsz fő feletti vállalati szektor (a nemzetgazdaságban 1,4 millió főt alkalmazva) 133 ezer munkavállaló hiányában szenved. Meglepő módon munkaerőt leginkább a megkérdezett húsz fő alatti cégek keresnek, a meglévő létszám negyedét tudnák még foglalkoztatni.

Hazai kézben

Ők jellemzően hazai tulajdonosi körrel rendelkeznek, főleg a magyar piacra dolgoznak, s emiatt erősen költségérzékenyek. Valószínű, hogy emiatt is nehezebben tudják megtartani a dolgozókat, mivel kisebb béremelésre képesek. Az öt fő feletti de húsz fő alatti vállalkozások közel 600 ezer főt foglalkoztatnak. Ezt figyelembe véve a munkaerőhiány közel 283 ezer fő. Ugyanakkor, ha az öt fő alatti cégeknél foglalkoztatott létszámot 700 ezer főre becsüljük, s feltételezzük, hogy arányaiban közel azonos a munkaerőhiány náluk is, akkor a hazai vállalkozásoknál összesen 340 ezer fő hiányzik. A munkaerőhiány a könnyűipart, valamint az üzleti szolgáltatásokat érinti az átlagnál súlyosabban. A közepesen nehéz helyzetben levő ágazatok közé tartozik a feldolgozó-, a gép-, az építő-, a fém-, az élelmiszeripar és a kereskedelem.

HBN



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés