Munkanélküli fiatalokat várnak

Munkanélküli fiatalokat várnak
Bihar megye – Azok a frissen végzettek, akik 60 nap alatt nem találnak maguknak munkahelyet, munkanélküli segélyben részesülhetnek és az Országos Munkaerőelhelyező Ügynökség más szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Akkor fogadják el, hogy az illetőnek nem sikerült munkát találnia, ha az 60 nap alatt jelentkezett az ügynökségen, hogy az ott meghirdetett szabad állásokra pályázzon. Amennyiben ezt nem tette meg, elveszíti a munkanélküli segélyhez való jogát.

Eddig 281 idén végzett fiatal jelentkezett az ügynökségen, ebből 137 egyetemet végzett, 134 a középiskolát fejezte be és 10 művészeti és szakiskolában járt. Az ügynökség által kiközvetített munkahelyek száma 361-re nőtt, ezek 89 százalékához nem kérnek szakmai tapasztalatot. Mivel a 60 nap még nem telt le, továbbra is várják a végzettek jelentkezését.