Munkahelyi képzések támogatására lehet pályázni

Budapest, 2012. május 1., kedd (MTI) – Munkahelyi képzések támogatására pályázhatnak május 1-jétől a mikro, kis-, közepes, és nagyvállalkozások.

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) honlapján megtalálható kiírások szerint a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében megvalósuló pályázatokra összesen 21 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből az összegből munkahelyi képzések támogathatók, és ezúttal nemcsak a konvergencia régiókban, hanem a Közép-Magyarországi Régióban működő cégek is pályázhatnak. A pályázat alapvető célja, hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani, és hogy a képzést is tekintsék saját vállalkozásukba történő befektetésnek. A mikro-, és kisvállalkozások maximum 10 millió forintig, a középvállalkozások 1-50 millió forint közötti összegre, míg a nagyvállalatok akár 150 millió forintra is benyújthatják igényüket. A munkaidőben zajló képzésben részt vevők kieső bérét és járulékát szintén támogatja a kiírás.

A támogatás mértéke akár 100 százalék is lehet, ám ez csak csekély összegű, azaz de minimis jellegű támogatásnál valósulhat meg. Azok a vállalkozások kaphatnak támogatást, amelyeknél a támogatás igénybevételének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladta meg a 200.000 eurónak (a közúti szállítási ágazatban tevékenykedő cégnél a 100.000 eurónak) megfelelő forint összeget. A kiírásban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva az szerepel, hogy Magyarországon a kisvállalatok munkavállalóinak képzésben való részvétele elmarad a közepes (11 százalék) és nagyvállalatoktól (25 százalék). A szakképzési hozzájárulásból a foglalkoztatottak körülbelül 3 százalékának képzését támogatják. A szakképzési hozzájárulást a mikrovállalkozások 11 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig 23 százaléka fordította saját dolgozójának képzésére. “Ez a forrás ugyan fontos eszköz volt, a mikro- és kisvállalkozások esetében azonban nem volt elégséges a saját dolgozó képzésének támogatására, ezért további ösztönzők szükségesek” – olvasható a pályázatban.

A TÁMOP 2.1.3. Munkahelyi képzések támogatása című kiírás május elsején nyílik meg, a pályázatok benyújtása és elbírálása folyamatos. A kitöltő programot és pályázati kiírással kapcsolatos további dokumentumokat a www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapról lehet letölteni.








hirdetés




hirdet�s