Munkácsy Debrecenben: a húszezredik vendég

Munkácsy Debrecenben: a húszezredik vendég
A “Munkácsy-képek Amerikából – Válogatás Pákh Imre gyűjteményéből” című, szeptember 10. óta látható kiállítás húszezredik látogatóját köszöntötte október 7-én délelőtt a Déri Múzeum.

A szerencsés vendég Lázár Julianna budapesti nyugdíjas volt; látogatását ajándékcsomaggal igyekezett emlékezetessé tenni az intézmény. A V. Szathmári Ibolya megyei múzeumigazgató által átadott csomag a múzeum időszaki kiadványain túl egy családi múzeumbelépőt rejtett, melynek tulajdonosa 2006-ban egész évben ingyen tekintheti meg a Déri Múzeum és a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum összes időszaki és állandó kiállítását.

Lázár Julianna a fővárosban már látta az ottani Munkácsy-kiállítást – amelynek egy része december 11-ig Debrecenben látható -, s úgy döntött, újra megtekinti a képeket. Mint elmondta, nagy örömére szolgál, hogy közel kerülhet az ecsetvonásokhoz. Maga a Déri Múzeum sem áll távol tőle, hiszen korábban a Diafilmgyártó Vállalatnál dolgozott szerkesztőként, s munkája révén közvetlen kapcsolatban állt az intézménnyel.

– Debrecen szép, élhető város, a szerelmese vagyok – mondta örömmel a hölgy, aki a barátnőivel érkezett, hogy ezt a napot a cívisvárosban töltse. Nem gondolta, hogy ekkora meglepetésben lesz része.

F. Gy.








hirdet�s