Munkácsi lövöldözés – Szakértő: az ukrán állam végre felléphet a Jobboldali Szektor ellen

Budapest, 2015. július 15., szerda (MTI) – Az ukrán állam számára eljött az idő, hogy fellépjen a Jobboldali Szektor (PSZ) nevű szélsőséges szervezet ellen, a munkácsi események az oligarchák csempészésből származó jövedelmére is felhívhatják a figyelmet – mondta Póti László, a Külügyi és Külgazdasági intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.

Póti László azt mondta: az orosz-ukrán háború alatt több mint húsz, úgynevezett “önkéntes zászlóalj” alakult, ám ezek többsége betagozódott az ukrán rendfenntartó erőkbe, vezetőik nagy többsége pedig politikus lett. Sikerült őket “domesztikálni”, a Jobboldali Szektor (PSZ) kivételével – tette hozzá.

A munkácsi eseményeket szinte minden ukrán forrás úgy értelmezi, hogy a csempészéshez kapcsolódnak, a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy két gazdag, helyi beágyazottságú politikus, Viktor Baloga és Mihajlo Lanyo közötti “üzleti vitáról” van szó. Előbbinek van testőrsége, utóbbiról pedig többen úgy tekintik, hogy ő finanszírozza a PSZ-t – tette hozzá.

Póti László szerint a munkácsi események pozitív olvasata lehet, hogy felszínre került, amit eddig senki nem bolygatott: ukrán oligarchák és politikusok csak cigarettacsempészésből óriási nyereségre, éves szinten több millió dollárra tesznek szert.

A szakértő szerint most jött el az ideje, hogy az ukrán állam “bedarálja” a Jobboldali Szektort. Szerinte ehhez a szükséges erő is megvan, mivel a szervezet támogatottsága marginális, az előző választásokon másfél százalék körül volt. Hangsúlyozta: nem becsüli le, hogy 3-4 ezer fegyveresük lehet, de most “odacsaphat” az ukrán állam. Négyen már őrizetben vannak a PSZ tagjai közül, két vádpont merülhet fel velük szemben, a szervezett bűnözés és a terrorizmus. Elindult a jogi procedúra a szervezet egyes tagjaival szemben, ami az egész szervezetre hatással lehet – mondta.

Szombaton tűzharc tört ki Munkácson egy sportlétesítménynél a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei és az ukrán parlament egyik kárpátaljai képviselőjének emberei, valamint a helyszínre érkező rendőrök között. A lövöldözés az eddigi adatok szerint három halálos áldozatot követelt, sokan megsebesültek.

– MTI –








hirdetés