Munkácsi lövöldözés – Munkács polgármestere szerint el kell vágni a csempészet kijevi szálait

Ungvár, 2015. július 16., csütörtök (MTI) – Ha megmaradnak a kárpátaljai csempészek kijevi kapcsolatai, akkor a helyzeten Hennagyij Moszkal újonnan kinevezett kormányzó sem fog tudni változtatni – jelentette ki Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere a 112.ua kijevi tévécsatorna szerda esti műsorában.

Kárpátalja második legnagyobb városának vezetője elmondta: Moszkallal már dolgozott együtt, amikor az korábban a megye kormányzója volt, és ha egyedül csak az ő kinevezéséről lenne szó, nem számítana változásokra. “Látjuk azonban, hogy a rendvédelmi szervek minden vezetői posztját érintő, komoly személycserék folynak. De még ezt sem tartom elegendőnek, mert nekünk a rendszeren kell változtatnunk” – fogalmazott.

Hozzátette, “a szálak felülre, Kijevbe vezetnek, s ha onnan a korábbiakhoz hasonló utasítások jönnek, akkor ezzel Moszkal sem fog tudni mit kezdeni”.

Lengyel azt is közölte, hogy a helyi szintű végrehajtó hatalom működésének gyökeres változására számít.

Petro Porosenko ukrán elnök kárpátaljai látogatásával kapcsolatban megjegyezte, váratlanul érte, hogy az államfő felkereste Munkácsot, jóllehet szerinte Kárpátalján ezt el is várták tőle.

Munkács polgármestere ugyanakkor a Pmg.ua munkácsi hírportálnak csütörtökön nyilatkozva csalódottságának adott hangot a Kárpátalja megye vezetésében szerdán történt személycserék kapcsán. Mint mondta, az előző vezetőkről nincs rossz véleménnyel, többüket ismeri, és jó szakembereknek tartja őket.

Porosenko, miután szerdán Ungváron beiktatta tisztségébe Hennagyij Moszkalt, Kárpátalja új kormányzóját, Munkácsra utazott, ahol a rendvédelmi szervek helyi vezetőivel találkozott. Az elnök kemény fellépést ígért a Kárpátalján folyó csempészettel szemben, kijelentve, hogy a hatóság emberei “megsemmisítő tüzet fognak nyitni a csempészekre”.

Munkácson a hét végén három halálos áldozatot követelő fegyveres összetűzés történt a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet emberei és Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége között, vélhetően a csempészpiac felosztása körüli ellentétek miatt, az összecsapásba később a rendőrség beavatkozott.

– MTI –








hirdetés