Müncheni lövöldözés – A halálos áldozatok többsége külföldi

Müncheni lövöldözés – A halálos áldozatok többsége külföldi
© Fotó: Sebastian Widmann/Anadolu Agency/Getty Images
Berlin – A müncheni lövöldözés halálos áldozatainak többsége külföldi, a kilenc ember közül csak ketten voltak német állampolgárok – közölte vasárnap a bajor tartományi bűnügyi hivatal (LKA).

A péntek este egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár által elkövetett vérengzés kilenc halálos áldozata közül ketten német, ketten pedig német-török kettős állampolgárok voltak.

Meghalt egy magyar, egy török, egy görög és egy koszovói állampolgár is. A kilencedik áldozat hontalan volt az LKA adatai szerint.

A nyomozás első megállapításai szerint az elkövető egy közösségi portálon álnéven megjelentetett, ingyenes ételt ígérő bejegyzésekkel igyekezett minél több embert abba a gyorsétterembe csábítani, ahol lövöldözni kezdett.

Korábban közölt adatok szerint az áldozatok mind Münchenben vagy a város környékén laktak. Többségük kiskorú volt – három áldozat 14 éves, két áldozat pedig 15 éves volt, a többiek 17, 19, 20, illetve 45 évesek voltak -, de még nem lehet megállapítani, hogy az elkövető vajon szándékosan, előre eltervezett módon kiskorúak vagy külföldiek életére tört-e.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása szerint a magyar áldozat egy 2001-ben született fiú, aki mintegy tíz éve Münchenben élt, és ott is járt iskolába.

A külügyminiszter közölte: a rokonság, a család egy része Magyarországon él, ők szombaton már megérkeztek a német nagyvárosba, és a családtagok közül néhányan részt vettek a holttest azonosításában is.

A család akarata szerint a fiút Magyarországon temetik el, az ehhez szükséges adminisztratív lépések intézésében a müncheni főkonzulátus munkatársai segítenek, a családdal közvetlen kapcsolatban állnak – közölte.

Arról, hogy az ingyenes ételt kínáló internetes poszt jelenthette a támadás alapját, Szijjártó Péter elmondta: ezt annyiban alá tudják támasztani, hogy a főkonzulátus vezető konzuljának gyereke is kapott ilyen üzenetet.

Nyilvánvalóan ez az üzenet is szerepet játszhatott abban, hogy a halálos áldozatok többsége fiatal volt – fűzte hozzá.

– MTI –


Müncheni lövöldözés – Van egy magyar állampolgársággal is rendelkező férfi az áldozatok között

A bajor rendőrség arról értesítette a müncheni magyar főkonzulátust, hogy a péntek esti lövöldözés halálos áldozatai között van egy magyar állampolgársággal is rendelkező fiatal férfi – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-nek.








hirdetés