MSZP: Vonják vissza a Belügyminisztériumot érintő zárolást

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy vonja vissza a Belügyminisztériumot érintő 35 milliárd forintos idei zárolást. Pintér Sándor belügyminisztertől pedig azt kérik, hogy határozottabban képviselje a közbiztonság, illetve a rendvédelem érdekeit.

A Fidesz egyik legfontosabb választási ígérete a közbiztonság javítása és a rendőrség megerősítése volt. Ezzel szemben már tavaly “szétverték” az addig egységes szakmai irányítás alatt álló rendőrséget, létrehozták a Terrorelhárítási Központot és a Nemzeti Védelmi Szolgálatot. Idén megszüntették a településőr-programot, a semmisségi törvényjavaslattal pedig megalázzák a rendőri állományt – mondta a Független Hírügynökségnek szombaton Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője.

Újabb lépésként a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozása érdekében 35 milliárd forintot zárolnának a Belügyminisztérium (BM) költségvetéséből, bár a kormány tavaly decemberben még arról beszélt, hogy idén 27 milliárd forint többlethez jut a rendvédelem – hangsúlyozta Harangozó Tamás. Hozzátette: a zárolás a tárca költségvetésének 10 százaléka lenne, ami például a teljes büntetésvégrehajtás büdzséjének 80 százaléka vagy a katasztrófavédelmi szervezetrendszer éves költségvetésének háromszorosa.

A szocialista politikus közölte: az MSZP felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a BM-et érintő zárolást, Pintér Sándor belügyminisztert pedig arra kérik, hogy határozottabban érvényesítse a közbiztonság és a rendvédelem érdekeit.








hirdet�s