MSZP: Több szponzori pénz jöhet Miskolcra

dr. Varga László, Miskolc országgyűlési képviselője
dr. Varga László, Miskolc országgyűlési képviselője
Miskolc – Hamarosan stratégiai megállapodást köt Miskolccal a Magyar Villamos Művek Zrt. annak érdekében, hogy a cég szponzorációs tevékenységéből az eddigieknél jóval nagyobb mértékben részesülhessenek a városban működő egyesületek, szervezetek, intézmények.

Mindezt dr. Varga László, Miskolc országgyűlési képviselője jelentette be szerdán Miskolcon, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatójával folytatott levelezésére hivatkozva. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy az állami cég szponzorációs pénzei a lehető legjobb helyre kerüljenek, a városlakók javaslatait is figyelembe kell venniük a döntéshozóknak, ezért ő maga kéri a miskolciakat, jelezzék, szerintük mely egyesületeket, szervezeteket, intézményeket kellene támogatnia a társaságnak.

Dr. Varga László idén májusban az Országgyűlés plenáris ülésén kritizálta az MVM Zrt. szponzorációs gyakorlatát. Akkor felhívta a figyelmet arra, hogy a társaság évente 10 milliárd forintot költ ilyen jellegű célokra, az elosztás szempontjai viszont korántsem világosak. 2013-ban a szponzorációs összeg mintegy fele, 5 milliárd forint például a Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalaphoz került, további források kormányközeli sportklubokhoz és előadókhoz vándoroltak. A kedvezményezettek között miskolci sportklubot még csak véletlenül sem lehetett találni, noha az MVM – fűtőművei révén – profitjának egy
jelentős részét a miskolciak által igénybe vett szolgáltatásokból nyeri.

Akkor Fónagy János államtitkár egyebek mellett azzal mentegetőzött, hogy a szponzorációs támogatások megítélése az állami cég belügye, arra a kormányzatnak nincs ráhatása. Éppen ezért Varga az MVM új, júniusban kinevezett elnök-vezérigazgatójához fordult, kérve, vizsgálja felül az eddigi szponzorációs gyakorlatot, s az eddigieknél jóval nagyobb támogatást juttassanak Miskolcra. Erre válaszolt a napokban Csiba Péter, arról tájékoztatva Miskolc országgyűlési képviselőjét, hogy éppen ennek érdekében készülnek a közeljövőben stratégiai megállapodást kötni várossal.

Szerdai sajtótájékoztatóján Varga hangsúlyozta: az lenne az igazi, ha az MVM nem kizárólag Miskolc városával, hanem képletesen a miskolciakkal is szerződést kötne, s a döntéskor figyelembe venné, hogy a városlakók mely egyesületeket, szervezeteket, intézményeket segítenének elsősorban. Varga ezért kéri a miskolciakat, hogy ebben az ügyben a laszlo.varga@parlament.hu e-mail címre küldjék el javaslataikat.

– Az MSZP miskolci szervezete –








hirdetés