MSZP: Rendesen fizessen a MIK a társasházaknak!

Miskolc – “Azonnal egyenlítse ki az elmaradt közösköltség-tartozásait a MIK Zrt., hiszen a bevételkiesések miatt a társasházak, lakásszövetkezetek ma már a fizetésképtelenség határán állnak! Ráadásul rendkívül demoralizáló is az az eljárás, amit a MIK évek óta folytat, hiszen ha a város cége nem teljesíti időben a kezelésében álló lakások után megállapított fizetési kötelezettségeit, akkor az állampolgároktól milyen alapon várják el ugyanezt?” Az MSZP miskolci szervezetének közleménye.

Minderről az MSZP-s dr. Simon Gábor önkormányzati frakcióvezető beszélt pénteken Miskolcon.

Elmondta: még májusban kérdezte a városvezetést, hogy az önkormányzati ingatlangazdálkodó, a MIK Zrt. miért nem fizeti időben a városi tulajdonban álló lakások után a közös költséget. Nagyon sok miskolci közös képviselő panaszkodik ugyanis, hogy a MIK hónapokat csúszik az átutalásokkal, s ez komoly likviditási problémát okoz a társasházaknak, lakásszövetkezeteknek. Van, ahol már a lift működtetése is problémát okoz, csak azért, mert az önkormányzati cég nem tartja fontosnak időben rendezni a fizetési kötelezettségeit. Akkor azt kérdezte, hogy a MIK hány társasházzal, lakásszövetkezettel játssza el városszerte a nemfizetősdit.

Dr. Kriza Ákos polgármester írásban válaszolt. Azt közölte június 15-i keltezésű levelében, hogy a MIK-es lakások esetében városszerte kéthónapos a csúszás, azaz június 15-ig még sem az áprilisi, sem pedig a májusi közös költséget nem fizették be. A korábbi, 2015 előtti tartozásokról 549 társasházzal folytatnak egyeztetést.

Mindez Simon szerint tűrhetetlen. Egyrészt ezen a téren is bebizonyosodott, hogy a Fidesz folyamatos sikerpropagandának semmiféle alapja nincs, a város és cégei igenis komoly tartozásokkal küzdenek, nem tudják időben kiegyenlíteni a számláikat. Másrészt az amúgy is nehéz helyzetben lévő miskolciakkal babrálnak ki, ha a nemfizetéssel veszélyeztetik a társasházak, lakásszövetkezetek működését. „Talán Kriza Ákos áll majd ki az emberek elé magyarázkodni, ha emiatt leáll például a lift? Az eddigi produkcióját látva, nem hiszem, hogy ezt megteszi” – jegyezte meg dr. Simon Gábor. Rámutatott arra is, hogy az az egyik legdemoralizálóbb magatartás, ha az állam, vagy az önkormányzat nem teljesíti időben a fizetési kötelezettségeit, hiszen semmilyen alapon nem várhatja el az állampolgároktól a jogkövető magatartást.

A szocialista frakcióvezető éppen ezért azt követelte, hogy a MIK heteken belül fizesse ki az összes lejárt tartozását, a jövőben pedig úgy végezze a dolgát, hogy ilyesmi még egyszer ne fordulhasson elő. Hangoztatta: ez az eset, akárcsak a vízóracsere esete is arra mutat rá, hogy a Fidesz csupán a propaganda szintjén foglalkozik az emberekkel: a jelek szerint ahogyan a vízóracsere költségeinek brutális emelkedése, úgy a társasházak, lakásszövetkezetek ellehetetlenülése sem zavarja a városvezetést.

az MSZP miskolci szervezete








hirdetés