MSZP: Orbán Viktor az első 100 nap értékelésénél ne kövesse el a 101-ik hibát

Hiába mondja Orbán Viktor, hogy a korábbi kormányzat eltűrte a devizahitelezést, a fideszes önkormányzatok éppen ezekben az években sokszorozták meg devizaadósságukat – ezt mondta az MSZP kampányfőnöke szombati sajtótájékoztatóján. Szanyi Tibor szerint a kormány elmúlt száz napja arra utal, hogy a Fidesz saját hatalmi berendezkedésének megteremtésére törekedett.

A kormány első száz napja arról tanúskodik, hogy a Fidesz nem annyira a kormányzásra készült, hanem saját hatalmi berendezkedése megteremtésére – mondta Szanyi Tibor. Erre példaként említette, hogy többször is hatalmi okokból változtattak az alkotmányon. A szocialista politikus szerint nem találtak olyan intézkedést eddig, amely az emberek érdekeiből indult volna ki, összegyűjtöttek azonban száz olyan jelenséget, ami hazugságra épül.

Szanyi Tibor megfogalmazása szerint a kormány nem kapott felhatalmazást arra, hogy visszahozza az 50-es évek szellemiségét. Itt említette, hogy koncepciós perek körvonalai bontakoznak ki, például Sukoró kapcsán. A kampányfőnök úgy fogalmazott: “Rákosi Mátyásról mondták, hogy néhány évbe tellett neki, mire azt a diktatúrát ki tudta építeni, amit. Úgy látszik, hogy a Fidesznek ez sokkal gyorsabban megy.” A politikus szerint ugyancsak nem kapott felhatalmazást a kormány arra, hogy megnyomorítsa a devizahiteles családokat, hogy kétszer bedöntse a forintot, nem kapott felhatalmazást tömeges elbocsátásokra és sértegetésekre sem.

Szanyi Tibor szerint lehet azt mondani, hogy eltűrték korábban a devizahitelezést, ám a jelenlegi kormánypárt ezt iparszerűen alkalmazta az általa irányított önkormányzatoknál. A fideszes önkormányzatok ugyanis megsokszorozták devizaadósságukat az elmúlt években.

Az MSZP felkérte Orbán Viktort, hogy várhatóan jövő kedden korrekt módon értékelje saját teljesítményét, illetve az ország helyzetét és ne kövesse el a 101-ik hazugságot.








hirdet�s