boon-sportoldal

2011.09.16. 14:17

Izgalommentes Vegyész-siker

Nullára hozta a Sümeg elleni NB I-es összecsapást a kazincbarcikai gárda.

Nullára hozta a Sümeg elleni NB I-es összecsapást a kazincbarcikai gárda.Lendületesen kezdte az évnyitót a hazai együttes, és már az első technikai időnél elhúzott riválisától (8-4). A folytatásra összekapta magát a sümegi alakulat, és főleg a borsodi hibákból szerezte pontjainak többségét (15-14). A hajrára azonban rendezte sorait a Vegyész, és a szett végén már a dunántúli edzőnek kellett kétszer is időt kérnie (20-17, 23-18). A végjátékban Bokorék akarata érvényesült, és végül is simán hozták az első felvonást.

Bokor ásza

A második szakaszban feljavult a sümegiek játéka, és a barciakiak kapkodva kezdtek el röplabdázni, így nem tudtak jelentősen meglépni ellenfelüktől (12-10). A szett derekán előbb egyenlített az SRSE, majd a vezetést is átvette (17-19). Jókor jött azonban Bokor ásza, és Csizmadia jó ütése, s máris fordult a kocka (20-19). A pontot az i-re az ebben a szettben remekül teljesítő Csizmadia tette fel, aki vállalva a rizikós felugrásos nyitást, pontot szerzett csapatának, értékesítve a szettlabdát.

A fiatalok is

A harmadik felvonásban hamar időt kellett kérnie a vendégtrénernek, ugyanis játékosai rossz felfogásban röplabdáztak (4-1). A taktikai utasításokat azonban nem tudta megvalósítani a vendégegyüttes, s tovább növelte előnyét a Vegyész (8-3). A szett derekán a cseréknek (Orosz Ádám, Árva Milán) is lehetőséget adott Dudás András, és a fiatalok egy-két szép megmozdulással mutatkoztak be. A Barcika ezt a játszmát is izgalommentesen hozta, így győzelemmel mutatkozott be szurkolóiknak. Azonban ha a VRCK meg akarja valósítani céljait, akkor a mostaninál jobban kell koncentrálnia az egyes mérkőzéseken.

ÉM-MI


Jegyzőkönyv

Vegyész RC-Kazincbarcika – Sümegi RSE 3:0 (18, 21, 15)

Kazincbarcika, 120 néző. V.: Pőcze, Szabó. 

Vegyész: Dudás, Lehóczky L., Juhász, Gulyás, Csizmadia, Bokor. Csere: Szántai (liberó), Orosz, Árva. Edző: Dudás András.

Sümeg: Lukics, Puspán, Gőczi, Petre, Németh, Cziczó. Csere: Kaposi (liberó), Soós, Bedőcs. Edző: Fehér Tibor.

Dudás András: – Egy folyamatos játékkal nyertünk. A második szettben a figyelem lankadt, meg kell szokni, hogy végig koncentráljunk.

Fehér Tibor: – Bíztunk abban, hogy több szettben megnehezítjük a Barcika dolgát, ám ez nem sikerült. Sokat kell dolgoznunk, hogy összeálljon a csapat.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!