MSZP: Még az esemény utáni tablettát is betilthatnák

Bárki kezdeményezheti majd az abortusztörvény megsemmisítését az Alkotmánybíróságnál, ha érvényesül a Fidesz és a KDNP által benyújtott alkotmánykoncepció – közölte pénteki közleményében Lendvai Ildikó. Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának szocialista tagja szerint az elképzelés alapján az esemény utáni tabletták betiltását is bárki felvetheti majd.

A Fidesz és a KDNP huzakodása a készülő alkotmány körül nem úgy zárult, hogy az az állampolgárokat megnyugtathatná. Hiába kötnek bármilyen háttéralkut, hiába esküszik meg a KDNP, hogy nem akarja majd az abortusztörvényt szigorítani, a szó elszáll, az alkotmány megmarad – írja a szocialista képviselő.

A Fidesz és a KDNP közös alkotmányelőkészítő bizottságának határozati javaslata szerint az emberi élet a fogantatással kezdődik, így attól kezdve sérthetetlen. Ezzel szemben a jelenlegi alkotmány ezt a jogot a születéstől kezdve rögzítette. Ha a változtatást a kétharmados többség elfogadja, akkor Lendvai Ildikó szerint az Alkotmánybíróság akár jobb meggyőződése ellenére sem tehet majd mást, mint kimutatja az abortusztörvény alkotmányellenességét az új alkotmányhoz képest. De bárki hasonló hivatkozással felvetheti az esemény utáni tabletták betiltását.

Lendvai Ildikó szerint ebből is látszik, hogy az alkotmányozás tétje nemcsak jelképes. Az új alkotmánykoncepció úgynevezett “kiemelt védelemben” csak a házasságon alapuló családot részesítené. A szocialista politikus szerint ennek az elvnek az érvényesülése máris havi hetvenezer forintot vesz ki a háromgyermekes élettársak zsebéből.

A Fidesz-frakció először letagadta az élettársak hátrányát az adókedvezmények bizonyos típusainál, majd kapkodva törvénymódosítást kezdtek emlegetni. Javaslat azonban sehol – áll a képviselő közleményében.

Lendvai Ildikó szerint az alkotmány nem pártügy, hanem közügy, és arról nem egymással, hanem az országgal kellene megegyezni.








hirdet�s