MSZP-KAMPÁNYNYITÓ – Kovács László: A választás célja nem a jobboldal gyõzelmi arányának csökkentése

Az MSZP választási célja a minél jobb eredmény elérése, nem a jobboldal gyõzelmi arányának csökkentése – mondta szombaton Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, volt EU-biztos. A politikus a párt budapesti kampánynyitó rendezvényén aggasztónak nevezte a Fidesz centralizációs törekvéseit. Mint fogalmazott: az MSZP nem azért vett részt a rendszerváltásban, hogy 20 évvel késõbb más politikai színezetben, de újra egypártrendszer legyen Magyarországon.

Kovács László az MSZP legnagyobb feladatának a választók bizalmának visszanyerését nevezte. Emlékeztetett rá, hogy a párt szavazótábora a korábbi 2 millióról 1 millió alá csökkent. A volt pártelnök szerint azonban az emberek nem a szociáldemokrata értékrendszerben csalódtak, hanem annak képviseletében, illetve nem-képviseletében. A politikus szerint a választások tétje az, hogy a Bajnai-kormány által elkezdett – hálátlan, de történelmi jelentõségû – munkát folytatja-e az új kormány.








hirdet�s