MSZP: források kellenek az egészségügynek

Budapest, 2015. augusztus 18., kedd (MTI) – Az MSZP szerint a kormánynak 100-120 milliárd forint plusz költségvetési forrást kellene előteremtenie az egészségügynek, ahelyett, hogy lényegtelen rendeleteket bocsát társadalmi vitára.

Tukacs István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a napokban nyilvánosságra hozott két rendelettervezetből világosan látszik, hogy az egészségügyi államtitkárság nem fogta fel, milyen nagy bajban van az ágazat.

Ahelyett, hogy a kormány megoldaná a fő problémákat, részletszabályokat módosít – fogalmazott. Az egyik rendelet a kórházi ellátás finanszírozásának részletszabályait, a másik egyebek mellett a gyógyászati segédeszközök bérlésének szabályait pontosítja – tette hozzá.

Tukacs István az egészségügy legsúlyosabb megoldandó problémái közé sorolta a “lehetetlen” béreket, a hálapénzt és az elégtelen kórházi finanszírozást. Hangsúlyozta, 100-120 milliárd forint egyszeri forrást kellene juttatni az ágazatnak, hogy megoldódjanak a problémák.

Kérdésre válaszolva azt mondta: volna erre forrás a költségvetésben, a felesleges kormányzati működési költségeket, a kommunikációra, valamint a stadionok építésére elkülönített összegeket lehetne erre a célra fordítani.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés